Hirdetés

Benépesül az ipari park

Magyarországi céggel készül szerződést kötni a marosvásárhelyi létesítmény vezetősége A tegnap délután kellett volna aláírnia az első szerződést külföldi beruházóval a Marosvásárhely melletti ipari park vezetőségének, a dokumentum aláírása azonban elmaradt. A magyarországi cég vezetője ugyanis hirtelen megbetegedett. Ígéretei szerint viszont egy-két napon belül jelezni fogja a vásárhelyieknek, hogy mikorra esedékes a szerződés megkötése. Nagy István, az ipari park igazgatója a szerződés véglegesítéséig nem kívánja elárulni a beruházni szándékozó cég nevét. Annyit azonban megtudtunk, hogy az autóiparban érdekelt magyarországi vállalkozás egymillió eurót készül befektetni mintegy 9000 négyzetméteres területen.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. november 22., 00:002006. november 22., 00:00

A cég tavasszal kezdi el az első munkacsarnok építését, melyet 2009 végéig újabb két épülettel egészít ki. A korszerű technológiával felszerelt autófestődében mintegy 45 munkahely teremtését ígérik.
A romániai piacon egyébként már néhány éve jelen lévő magyar vállalat a marosvásárhelyi Chemotech Kft.-t követi, amely elsőként jelentkezett a nyárádtői ipari parkban. Szakács János cége fakezelő anyagokat, folyékony műtrágyát, tűzálló építkezési anyagokat és biodízel-üzemanyagot fog gyártani. A három, egyenként 600 négyzetméteres munkacsarnokban mintegy 110 szakember jutna munkahelyhez. Az első ipari csarnok felépítésére – bár a Maros Megyei Tanács már az idén számított rá –  2007 derekáig kell várni. Az ipari park igazgatója, Nagy István szerint a Chemotech beruházása egyelőre objektív okok miatt késik. „Egyrészt menet közben változtattak az építkezési terveken, másrészt a vegyipari anyagok gyártása és raktározása miatt megkövetelt integrált környezetvédelmi engedély beszerzése is elhúzódik. De a nyár közepéig, legkésőbb a végéig már állni fog a Chemotech első csarnoka ” – fejtette ki Nagy István. Hárommillió eurós befektetéséhez a vásárhelyi cég egyhektáros területet igényelt.
 Az igazgató szerint az utóbbi hónapokban fokozódott az érdeklődés a nyárádtői létesítmény iránt. „A kezdeti bátortalanság után, mostanában elég sok marosvásárhelyi és külföldi vállalkozó keresett fel bennünket, tájékozódott, érdeklődött. Úgy érzem, egyelőre várják az első létesítmény felhúzását és beindulását, amely mintegy referenciaként fog szolgálni. A közelmúltban több németországi, hollandiai és magyarországi ipari parkba látogattam el, ahol azzal biztattak, hogy az ország uniós csatlakozása a nyugati beruházók áramlását fogja eredményezni” – nyilatkozta lapunknak Nagy István.
A Marosvásárhelytől mintegy 11 kilométerre, a nemzetközi repülőtér és a vasút tőszomszédságában, illetve a leendő észak-erdélyi autópálya közelében fekvő ipari park vezetősége négy nagy céggel folytat jelenleg  tárgyalásokat. Egy osztrák beruházó másfél-két hektáron kábeleket gyártana a gépkocsiipar számára, egy helyi cég 3 millió eurós befektetést eszközölne egy korszerű festődébe és az építkezési iparba, míg egy gyógyszergyártó konszern háromhektáros felület iránt érdeklődik. Végül egy hazai vállalkozó valamivel több mint fél hektáron raktárt és hőszigetelő nyílászárókat gyártó műhelyt létesítene.

-------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
2026. augusztus 12., szerda

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest

A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest
2026. augusztus 12., szerda

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Hirdetés
Hirdetés