
A kábítószer-előállításból, -importból és -fogyasztásból, a prostitúcióból, illetve a cigarettacsempészetből származó bevételeket is bele kell ezentúl foglalnia Romániának a bruttó hazai termékbe (GDP) a 2012-es adatoktól kezdődően, az eredményeket szeptemberben ismertetik majd – közölte csütörtökön Adriana Ciuchea, az Országos Statisztikai Intézet (INS) illetékese, hozzátéve, egy új, európai szinten kötelező módon alkalmazott metodológia lép érvénybe.
2014. június 05., 19:252014. június 05., 19:25
A szakember ugyanakkor elmondta, hogy 1995 óta a statisztikai hivatal belefoglalja a GDP-be az úgynevezett „észrevétlen gazdaság” becsült teljesítményét, de ez csak az amúgy törvényes, ám illegális körülmények között lefolytatott ügyletekre vonatkozik.
Az elmúlt években ez egyébként a GDP 22-23 százalékát tette ki. Ezentúl pedig a teljesen illegális tevékenységek is bekerülnek a hivatalos statisztikákba, Adriana Ciuchea szerint azonban lényeges változást nem hoznak, várhatóan a hazai össztermék 0,1-0,2 százalékát jelentik majd.
„Előfordulhat, hogy nagyobb az arány. Nekünk egy bizonyos metodológia szerint kell számolnunk, olyan információk alapján, amelyeket a kábítószerügyekkel foglalkozó intézmények, a rendőrség stb. biztosít számunkra. Például a határon áthozott drogról és cigarettáról is szó van, de a mennyiség csak az elkobzottra vonatkozik, nem pedig a teljes mennyiségre, ami bejött az országba. Én nem tudok mással kalkulálni” – fogalmazta meg a szakember.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat is úgy számol, hogy valahol nulla és egy százalék közötti értékkel nő majd a román GDP az új módszertan alkalmazása nyomán. Becsléseik szerint a legnagyobb, akár 4-5 százalékot is elérő GDP-bővülésre Finnország és Svédország esetében számíthatunk.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!