Nyilvánosságra hozta a kormány az amerikai Bechtel építőcéggel az észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló szerződést. A mintegy 1500 oldalas dokumentumot kedden tették közzé a nagyberuházásokért felelős minisztérium honlapján. A kormány a közelmúltban döntött arról, hogy nyilvánosságra hozza az idén felbontott szerződést.
2013. július 30., 18:392013. július 30., 18:39
2013. július 30., 18:392013. július 30., 18:39
Az autópálya megépítéséről még 2004-ben írták alá a szerződést, amely rendkívül kedvezőtlen volt az államra nézve. A szerződés értelmében az államnak eredetileg 2,2 milliárd eurót kellett volna fizetnie a 415 kilométeres Bors–Brassó sztrádáért, ugyanakkor eddig csak 52 kilométer épült meg, amiért már 1,4 milliárd eurót kifizettek, a szerződés felbontása miatt pedig további 37,2 millió eurós „fájdalomdíjat\" kell kifizetnie a kormánynak. Elemzők felhívták a figyelmet, hogy a kormány nem az eredeti, a jelenleg is hatalmon levő Szociáldemokrata Párt által 2004-ben megkötött szerződést hozta nyilvánosságra, hanem a munkálatok 2005-ös leállását követően már a Tăriceanu-kabinet által 2006-ban módosított, illetve a Boc-kormány által 2011-es újratárgyalt változatot.
Mint ismeretes, a Brassó–Segesvár–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad–Bors nyomvonalon haladó sztráda megépítését 2003-ban bízta rá a kormány a Bechtelre, a munkálatokra azonban előzőleg nem írtak ki versenytárgyalást. Ezért is volt képtelen az állam külső finanszírozást találni a sztrádára, az Európai Bizottság ugyanis felrótta Bukarestnek, hogy nem átlátható, többszereplős pályázaton ítélte oda az autópálya megépítésének jogát.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!