Hirdetés

Be sem indult rendesen, máris módosításra szorul az IMM Invest

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Alig indult be, máris korrekcióra szorul a kis- és közepes vállalkozások megsegítésére kidolgozott IMM Invest – a kormányprogram nehézkes rajtja után a hatóságok a módosításoktól a gazdaság felpörgetését célzó hiteligénylések felpörgését remélik.

Bálint Eszter

2020. május 27., 13:282020. május 27., 13:28

Az Orban-kormány szerdai ülésén tárgyalja a program szabályozását javító jogszabályt. Florin Cîţu pénzügyminiszter ennek kapcsán a kormányülés első felében elmondta, az új előírások bevezetésével két akadályt számolnak fel a programban. Az egyik töröli azt a követelményt, amely szerint a hiteligénylő minden ingó és ingatlan vagyonára ki kell terjeszteni a jelzálogot.

Idézet
Az állam 80-90 százalékban garantál ezekért a hitelekért, fölösleges tehát garanciát kérni a vállalkozóktól is”

– tette hozzá magyarázatképpen Ludovic Orban miniszterelnök.  

Hirdetés

A pénzügyminiszter szerint a második módosítás a támogatásban részesülő vállalkozások kategóriáira vonatkozik:

eddig volt egy olyan kitétel, hogy csak a koronavírus-járvány, az amiatt bevezetett szükségállapot majd veszélyhelyzet miatt bajba került vállalkozások fordulhatnak hitelért a program keretében, és ehhez fel kellett mutatniuk a „COVID-bizonylatot”. Ezt a követelményt most eltörölték

– jelentette be Florin Cîţu. 

Amint arról a hét elején beszámoltunk, igen nehézkesen indult be az IMM Invest program. A bankok a bürokráciát és az egyszerre benyújtott nagy mennyiségű iratcsomót tették felelőssé. A hét végén Sergiu Oprescu, a Román Bankszövetség (ARB) elnöke is arról beszélt, hogy két hét alatt annyi igénylés érkezett a romániai bankokhoz, mint normálisan hat hónap leforgása alatt.

Szakemberek szerint viszont a pénzintézetek azért sem sietnek ezeknek a dossziéknak az elbírálásával, mivel sokkal kevésbé jövedelmezőek számukra ezek a hitelek, mint a saját konstrukcióik, a befolyó kamat jócskán elmarad a nem IMM Invest keretében adott kölcsönökétől.

korábban írtuk

Lényegét veszítheti az IMM Invest: nehezen indul be a gazdaság felpörgetését célzó program
Lényegét veszítheti az IMM Invest: nehezen indul be a gazdaság felpörgetését célzó program

Lassan indul be a kis- és közepes vállalkozások megsegítésére irányuló kormányprogram, az IMM Invest. A bankok a bürokráciát és az egyszerre benyújtott nagy mennyiségű iratcsomót teszik felelőssé. 

Dumitru Nancu, a programot lebonyolító állami garancialap (FNGCIMM) vezérigazgatója különben úgy látja, a program csúcspontja az első félév végére vagy a második félév elejére várható, amikor a bankok is gyorsabban ki fogják tudni értékelni a pályázatokat, ugyanis automatizálták a rendszert.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó

Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
Hirdetés