
Célegyenesbe érkeztek a tárgyalások arról, hogy az OTP Bank felvásárolja a portugál Millennium Bank romániai hálózatát – adta hírül pénteki számában a Ziarul Financiar.
2014. július 13., 16:092014. július 13., 16:09
A gazdasági és pénzügyi napilap szerint az OTP Bank Románia ezzel a 17.-ről a 13. helyre lépne előre a 40 szereplős romániai bankpiacon, részesedését 1,3 százalékról 2 százalékra növelve.
Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója az MTI-nek sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést, de annyit elmondott: az OTP minden terjeszkedési lehetőséget megvizsgál az általa ígéretesnek tartott román piacon.
„Az a GDP-növekedés, ami az elmúlt években volt, valamint az idei évre várható növekedési potenciál Romániát ebben a pillanatban az OTP-csoport egyik legígéretesebb piacává teszi. Mindenképpen keresünk (terjeszkedési lehetőséget). Több ilyen hír is felröppent az OTP terjeszkedésével kapcsolatban, mert valóban folyamatosan nézelődünk, terjeszkedni kívánunk\" – mondta az OTP Bank Románia vezérigazgatója.
Az OTP Bank hasonlóképpen azt közölte a hírügynökség megkeresésére, hogy a pénzintézet nem kommentál sajtóértesüléseket. „Az OTP Bank folyamatosan keresi az akvizíciós lehetőségeket, elsősorban azokban az országokban gondolkozik, ahol jelen van, azonban a helyi bankjának alacsony a piaci részesedése\" – írták.
Az OTP-nek 900 alkalmazottja és 84 fiókja van az országban, ahol a kétezres évek eleje óta van jelen. A Ziarul Financiar által közölt adattok szerint a Millennium Bank romániai leányvállalatának 56 fiókja és 500 alkalmazottja van, aktívumai pedig félmilliárd euróra rúgnak. A lap szerint „ha nem jön közbe semmi\", néhány héten belül megkötik az üzletet az OTP Bankkal.
A pénzintézet április végi éves rendes közgyűlésén egyébként Csányi Sándor elnök-vezérigazgató kiemelte: az esetleges akvizíciós lehetőségek is tőkét igényelhetnek, ám jövőre emelkedhet az osztalékalap, ha véget érnek a bizonytalanságok. Szólt arról, hogy Horvátországban lezárult a csoport bankvásárlási tranzakciója, emellett Romániát említette olyan piacként, ahol akvizíciókkal szeretne növekedni a bank.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!