
Banki szolgáltatások, illetve franchise rendszer (szerződéses kapcsolaton alapuló együttműködési forma) bevezetését tervezi a Román Posta.
2013. augusztus 06., 18:112013. augusztus 06., 18:11
2013. augusztus 06., 18:132013. augusztus 06., 18:13
Az állami vállalat közleményben számolt be arról, hogy a következő egy hónapban a projektet ismertetik az ágazatban tevékenykedő, illetve az együttműködésben érdekelt intézményekkel. Az elképzelés alapján a Román Posta országos szinten kínálna banki, valamint pénzügyi szolgáltatásokat magán- és jogi személyeknek, a tervek szerint pedig a franchise rendszert még az idei év utolsó negyedévében elindítanák.
Mint ismeretes, a vállalatnál jelenleg nagyszabású átszervezés zajlik, amelynek elsődleges célja az alkalmazottak bérének növelése, valamint a költségek csökkentése. A posta ugyanakkor jelentős, mintegy 151 millió eurós adósságot halmozott fel az évek során, így ennek törlesztése is rendkívül fontos lenne.
Országszerte egyébként több mint 5600 postahivatal működik, az alkalmazottak száma pedig eléri a 32 ezret. Az állami vállalatnál azonban az elmúlt hónapokban több ezer személyt leépítettek, és több postahivatalt is bezártak a költségek csökkentése érdekében. A Román Posta privatizációját ugyanakkor már kétszer kellett elhalasztani, a kormány legutóbb május végén döntött a magánosításis eljárás 180 napos meghosszabbításáról, ugyanis egyetlen befektető sem érdeklődött az adósságokkal küszködő és veszteségesen működő vállalat 51 százalékos részvénycsomagjáért.
Ion Smeeianu vezérigazgató akkor úgy nyilatkozott: a befektetők a vállalat adósságai miatt ódzkodnak ajánlatot tenni. A posta privatizációját először február végén hirdette meg a kormány azt követően, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalta, hogy magánosítja a veszteségesen működő állami vállalatokat. A Román Posta 75 százalékos részvénycsomagját egyébként a távközlési minisztérium birtokolja, 25 százalékot a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok volt tulajdonosainak kárpótlására létrehozott Proprietatea befektetési alap birtokol.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!