2012. december 13., 06:512012. december 13., 06:51
Mint beszámoltunk, az Európai Központi Bank keretein belül létrehozandó bankfelügyeleti hatóság megalakításáról júniusban döntöttek az euróövezeti tagállamok, az Európai Bizottság vonatkozó javaslata pedig szeptemberre készült el. A részletekről azóta komoly vita bontakozott ki, és az egyik fő törésvonal Németország és Franciaország között jelent meg.
Tegnap azonban „sikerült az áttörés”, Berlin és Párizs megegyezésre jutott egy sor kérdésben – idézett a müncheni lap egy uniós diplomatát. A kompromisszum legfontosabb eleme az, hogy a közösségi bankfelügyelet hatásköre az úgynevezett rendszerszintű jelentőséggel bíró bankokra terjed ki, valamint azokra, amelyek állami vagy közösségi támogatásban részesülnek.
Az összes többi bank tevékenységét a nemzeti hatóságok felügyelik, ugyanakkor az EKB-t felhatalmazzák arra, hogy utasításokat adjon a nemzeti hatóságoknak, hogy indokolt esetben bármely bankot a felügyelete alá vonja. A megállapodás azonban továbbra sem vehető biztosra, mert számos kérdés továbbra is nyitott.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.