Hirdetés

Az outsourcing cégek taroltak a munkaerőpiacon

Két fő tendencia jellemezte ebben az évben a romániai munkaerőpiacot: egyrészt az úgynevezett outsourcing (kihelyezett munkafolyamatok) szolgáltatásokat biztosító cégek országszerte több ezer, idegen nyelveket beszélő személyt alkalmaztak, ugyanakkor idén is hiány mutatkozott az IT-szakemberek és szakmunkások körében.

2014. december 29., 13:522014. december 29., 13:52

A Ziarul Financiar gazdasági hírportál összeállítása szerint 2014-ben egyértelműen előnyben voltak azok a munkakeresők, akik az angol mellett egy másik idegen nyelvet is jól beszélnek: az olyan nagyvállalatok, mint a Telus, a Genpact, a Computer Generated Solutions vagy a call centerek jelentősen növelték alkalmazottaik számát, az outsourcing cégek ráadásul 2015-ben is bővítésre készülnek.

Ezek a vállalatok főként egyetemi oklevéllel rendelkező beosztottakat keresnek, és általában nem számít, hogy az illető milyen területre szakosodott, illetve van-e már tapasztalata az ágazatban. Érdekes módon a szomszédos országokban működő call centerek például elsősorban középiskolai oklevéllel rendelkező alkalmazottakat hirdetnek állásokat. A munkaadók havonta körülbelül nettó 1300–1500 lejes kezdő fizetést ajánlanak.

Az outsourcing cégek számára Románia továbbra is az olcsó államok közé tartozik abból a szempontból, hogy a nyugat-európai fejlett országokhoz képest a munkaerőköltségek öt-hatszor alacsonyabbak, ezért egyre több vállalat választja Romániát kihelyezett tevékenységei helyszínéül.

A Ziarul Financiar emellett arra is rámutatott: ebben az évben még hangsúlyosabbá vált, hogy Romániában túl kevés szakmunkást, valamint IT-szakembert képeznek az oktatási intézmények.

A műszaki egyetemekről országos szinten évente mintegy hétezer IT-ban jártas fiatal kerül ki, ehhez képest a munkaerőpiaci kereslet ennek kétszerese. Éppen ezért az elmúlt években az ágazatban dolgozók bére növekedett legnagyobb mértékben Romániában, a munkaadók ugyanis kénytelenek folyamatosan motiválni beosztottjaikat a versenytársaktól tartva. Egy tapasztalat nélküli kezdő IT-szakember jelenleg havonta nettó 2500–3000 lejt keres.

Hasonló béreket kínálnak már egyes szakmunkásoknak is: a hazai gyárak például akár 2500 lejes nettó jövedelmet is biztosítanak egy tapasztalattal rendelkező hegesztőnek vagy szerszámkészítő szakembernek, aki így többet keres egy tíz éve munkaviszonyban álló pedagógusnál vagy orvosnál.

A nem műszaki jellegű állást keresőknek egyébként azt javasolják a szakemberek, hogy figyeljenek oda románnyelv-tudásukra is, hiszen a munkaadók azt tapasztalták az elmúlt években, hogy – nemzetiségtől függetlenül – komoly gondok vannak a jelentkezők nyelvhasználatával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés