
Mintegy 32 milliárd eurós közúti és vasúti infrastrukturális beruházásra lenne szükség még ebben az évben Romániában – nyilatkozta hétfőn Vasile Iuga, a PwC Románia tanácsadó cég menedzsere egy konferencián, amelyen az állami és a magánszféra együttműködéséről esett szó.
2013. július 15., 16:332013. július 15., 16:33
2013. július 15., 16:352013. július 15., 16:35
A szakember hozzátette: tekintve, hogy az elmúlt évben az állami költségvetésből mindössze 4,4 milliárd eurót fordítottak ilyen jellegű fejlesztésekre, ezt csakis európai uniós alapokból lehetne megvalósítani Mint hangsúlyozta: az export növeléséhez elengedhetetlenül fontos a hazai infrastruktúra fejlesztése.
Újabb kedvezmények a CFR-nél
Kedvezményes vonatjegyeket biztosít a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege azoknak az ügyfeleknek, akik jóval az utazás előtt helyet foglalnak. A 21 nappal korábban megvásárolt jegyeket 25 százalékkal olcsóbban lehet beszerezni, míg 11–20 nappal az utazás előtt 18 százalékos kedvezménnyel lehet jegyeket váltani. A 6–10 nappal korábbi foglalások esetében a CFR 10 százalékos árcsökkentést biztosít. Emellett további 5 százalékos kedvezményben részesülnek azok az ügyfelek, akik az interneten vásárolnak vonatjegyet. A vasúttársaság részéről ez az első komolyabb lépés, amely arra utal, hogy a vállalat alkalmazkodik a piaci elvárásokhoz, eddig ugyanis csak a 10 nappal korábban vásárolt jegyekért járt kedvezmény.
„Mindannyian elégedettek vagyunk a Dacia autógyár teljesítményével, amely évente több mint 300 ezer gépkocsit, illetve az ezek összeszereléséhez szükséges nagyobb alkatrészt exportál többek között Marokkóba, Oroszországba, Indiába és Kolumbiába. Arról azonban más kevesebb szó esik, hogy az ezeket szállító vonatok a Mioveni-i Dacia-gyártól a nagylaki határátkelőig 30 óra alatt jutnak el. Romániában a vasúti szerelvények most is olyan sebességgel közlekednek, mint Caragiale idejében” – fogalmazott a menedzser.
Vasile Iuga szerint az uniós alapok lehívása mellett a kormánynak magánbefektetők bevonásával kellene fejlesztenie az infrastruktúrát, ezért a szakember az állami és a magánszféra partnerségét szabályozó, működőképes és rugalmas jogszabály megalkotását javasolta. Rámutatott: eddig két alkalommal, 2006-ban és 2009-ben történt kísérlet egy hasonló törvény bevezetésére, azonban mindkettő alkalmazhatatlannak bizonyult. „Az egyik jogszabály például megtiltotta volna, hogy a partnerségben megvalósított beruházásokhoz közpénzeket használjanak fel, ez viszont számos projektet akadályozott volna” – hívta fel a figyelmet Iuga.
A menedzser úgy véli, a magánberuházók bevonásához elsősorban a tervezett projektek pénzügyi életképességét kell megvizsgálni, vagyis biztosítani kell a befektetőt arról, hogy méltányos profithoz jut a kiadásaihoz képest. Az illetékes ugyanakkor azt is elmondta, hogy a mostaninál jóval hatékonyabb politikai támogatottság kell a beruházóknak, annál is inkább, mivel Romániában nem megszokott az állami és magánszféra partnersége. „Röviden arról van szó, hogy az állami és a magánszektornak nagyon szorosan együtt kell működnie, és hosszú távon is egyenlően kell megosztania a kockázatokat” – magyarázta Vasile Iuga.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!