Hirdetés

Az adózási morál javulását várja a kormány

Legtöbb egy hónapon belül működőképes lesz az Országos Adócsalás-ellenes Igazgatóság (DAF) – jelentette be kedden Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyen hivatalosan is útjára indították az adóhatóság reformját célzó, a Világbankkal közösen 2013 és 2018 között lebonyolítandó projektet.

Balogh Levente

2013. szeptember 10., 15:222013. szeptember 10., 15:22

A miniszter kifejtette: a cél az, hogy az adóhivatal operatívan reagáljon az adócsalással kapcsolatos információkra. „Hiába állapítjuk meg hónapok vagy évek múlva, hogy egyes cégek adót csaltak, és hiába szállnak ki az adóhatóság ellenőrző szervei, hogy megállapítsák az adótartozás és a büntetőkamatok mértékét, ha az összegeket nem lehet behajtani\" – mutatott rá a miniszter, megjegyezve, hogy az érintett cégek jelentős részének vagy nincs semmilyen vagyona, vagy már a tulajdonosai is eltűntek.

Chiţoiu kifejezte abbéli reményét, hogy az új csalásellenes hatóság munkatársai feddhetetlen és becsületes szakemberek lesznek. „A csalásellenes igazgatóság feladata az, hogy megváltoztassa azok magatartását, akik adócsalásra rendezkedtek be, az, hogy elkapja őket, és elkobozza tőlük a kérdéses összeget\" – jelentette ki a tárcavezető.

A miniszter hozzátette, korszerű és hatékony adóhatóságot szeretne, amely partnerként viszonyul az összes romániai adófizetőhöz, és az uniós átlagot megközelítő arányban képes beszedni az adókat, miközben az adócsalásokat az EU-átlagnál magasabb arányban deríti föl. Egyben reményét fejezte ki, hogy az adóhatóság működésének korszerűsítése véget vet a tisztességtelen versenynek az üzleti életben, hiszen azok, akik nem fizetnek adót, jelenleg tisztességtelen előnyben vannak versenytársaikhoz képest.

Mint arról beszámoltunk, a kormány az általa tervezett közigazgatási átszervezés részeként a jelenleg létező nyolc fejlesztési régiót alapul véve alakította át az adóhatóságot. Nyolc regionális adóhatóságot hozott létre, amelyek székhelye a jelenlegi fejlesztési régiók székhelyére került, és létrehozta az Országos Adócsalás-ellenes Igazgatóságot, amely szintén regionális alapon szerveződik, székhelyei azonban nem az adott régiók székhelyén, hanem egy-egy jelentősebb városában kaptak helyet, ahol fokozottan fennáll az adócsalás veszélye, illetve közel fekszenek az országhatárokhoz. A központok Nagyvárad, Déva, Nagyszeben, Suceava, Konstanca, Alexandria, Târgu-Jiu és Bukarest lesznek.

Az új csalásellenes igazgatóságba – amelynek létrehozásáról az adóhivatal átalakításával még júniusban döntött a kormány - egyébként a pénzügyőrséget és a vámhatóságot is beolvasztották. Az igazgatóság bűnvádi eljárásokat is folytathat a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) felügyelete alatt. \"Húsz éve mindenki csak beszél az adócsalásról. Ezzel a mai radikális, fontos döntéssel a tettek mezejére lépünk ebben a harcban\" – mondta a még júniusban Victor Ponta miniszterelnök. Kifejtette, hogy a DAF-nak nemcsak az lesz a feladata, hogy gyors eljárásokkal kemény büntetéseket szabjon ki adócsalókra, hanem az is, hogy behajtsa a költségvetésnek általuk okozott kárt.

A kormányfő egyébként korábban arról beszélt, hogy az összevont csalásellenes igazgatóság egyfajta korrupcióellenes ügyészségként fog működni fiskális téren. \"Konkrétan a jövedéki csalás felgöngyölítésével fog foglalkozni, ami például a zöldség-gyümölcs és egyéb termékeknél tapasztalható, és nem a sarki butikosra gondolok\" – magyarázta a miniszterelnök.

A kormány közleménye szerint a hatóságok összevonása előfeltétele volt az adóhivatal átszervezésének, amelyre a Világbankkal kötött hitel-megállapodásában Románia kötelezettséget vállalt. Az eddigi 221 adó- és pénzügyi hivatal helyett az összevont hatóság 47 kirendeltséggel működik, amelyet nyolc regionális igazgatóságba szerveznek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés