
Fotó: Gecse Noémi
Módosul az egyebek mellett a nyugdíjak jövő évi emelését is előíró sürgősségi rendelet tervezete – nyilatkozták szerdán kormányzati források.
2022. december 07., 18:302022. december 07., 18:30
Az egyik módosítás szerint a 3 ezer lej alatti katonai nyugdíjak az 5,1 százalékos indexáláson felül további 7,4 százalékkal nőnek 2023. január 1-jétől.
A tervezet azt is előírja, hogy a szintén 2023 elejétől esedékes 3 ezer lejes bruttó minimálbérből 200 lej adómentes lesz, a nyugdíjpont kiszámításánál azonban a teljes összeget figyelembe fogják venni – írja az Agerpres.
Kormányzati források azt is elmondták, hogy ha az adóügyi módosításokról szóló 16-os sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvényt alaptörvénybe ütközőnek ítéli az alkotmánybíróság, az abba foglalt módosításokról elfogadnak egy másik rendeletet.
Értesülések szerint a kormány csütörtöki ülésén készül jóváhagyni a jövő évi állami költségvetés tervezetét, amely azután a parlamentbe kerül. A pártok pénteken, szombaton és vasárnap nyújthatják be módosító javaslataikat. A jövő hét első napjaiban megvitatják a tervezetet a szakbizottságokban, majd jövő csütörtökön a parlament plénuma is szavaz róla.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
szóljon hozzá!