Hirdetés

Elutasították a liberálisok kifogásait: alkotmányos a büdzsé

Elutasította hétfőn az Alkotmánybíróság a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által a 2015-ös évi állami költségvetés kapcsán emelt kifogásokat. Amint arról beszámoltunk, az ellenzéki alakulat a büdzsé parlamenti elfogadása után azzal érvelve fordult a taláros testülethez, hogy a költségvetés alapját nem egy valós stratégia jelenti.

Krónika

2014. december 29., 16:402014. december 29., 16:40

A PNL ugyanakkor az adócsalást bátorító, a befektetéseken takarékoskodó, gazdaságellenes, sebtében összetákolt improvizációnak nevezte a Ponta-kormány jövő évi terveit.

A döntéshozók december 21-én bólintottak rá a büdzsére, amelyet most már az érvénybe lépéshez csak Klaus Johannis államelnöknek kell aláírnia. A költségvetés a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát kitevő államháztartási hiánnyal számol. 

A kormány ugyanakkor arról is megállapodott az ország nemzetközi hitelezőivel – a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal –, hogy 2015-ben az eredetileg vállalt 1,4 százalékos hiánycélhoz képest GDP-arányosan 0,43 százalékot fordítanak pluszban az uniós projektek önrészének fedezésére.

A Ponta-kabinet 2015-ben is 2,5 százalékos gazdasági növekedést remél, akárcsak az idén, így a GDP 709,68 milliárd lej lehet, ami – a büdzsé tervezésénél figyelembe vett 4,42 lejes euró-árfolyamon – 160,56 milliárd eurónak felel meg. A költségvetés megszavazásának napján – a kelet-európai valuták utóbbi időben tapasztalt gyengülése közepette – a Román Nemzeti Bank (BNR) által közölt euró-árfolyam 4,475 lej volt.

A büdzsé 2,2 százalékos éves inflációval és 226 milliárd lejes (51,1 milliárd euró) bevétellel számol. A költségvetés kiadása 239 milliárd lej (54,1 milliárd euró) lesz, vagyis a deficitet 13 milliárd lejre (2,9 milliárd euró) tervezik.

Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő több ízben is azt hangsúlyozta, hogy jövőre nem lesznek adó- és illetékemelések. Az ipari létesítményekre kivetetett 1,5 százalékos speciális adót – az úgynevezett oszlopadót – 1 százalékra csökkentik január 1-jével. A kormány a teljes ellátású turisztikai csomagok esetében 9 százalékos kedvezményes általános forgalmi adót (áfa/TVA) vezet be a jelenlegi 24 százalékos általános áfa helyett.

A kormány 2013-ban sorozatban a harmadik hitelszerződését kötötte az IMF szervezésében. A 2015-ben lejáró, 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodás várhatóan az utolsó, mert a bukaresti kormány már korábban jelezte, nem akar újabb hitelszerződést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés