
Modern rabszolgáknak tekinti a kormány az alkalmazottakat – véli az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség, amelynek mintegy 70 tagja hétfőn a munkaügyi minisztérium bukaresti székháza előtt szervezett tüntetést.
2014. szeptember 29., 17:102014. szeptember 29., 17:10
A megmozdulás résztvevői a társadalmi párbeszédre vonatkozó jogszabály módosítását sürgették. Bogdan Hossu szakszervezeti vezető elmondta: a tüntetéssorozatot október 17-éig folytatják, addig várnak, hogy a kabinet eleget tegyen kéréseiknek. Az akció keretében naponta két órára kivonulnak a minisztérium elé.
„A kormány már bebizonyította, hogy kedve szerint módosíthatja a jogszabályokat. Nem kérünk lehetetlent, nem pluszpénzeket követeljük” – fogalmazott Hossu. A szakszervezeti vezető korábban arról is beszélt, hogy a megmozdulás „A párbeszédhez való jog nem lehet vita tárgya!” szlogennel zajlik.
Az Alfa Kartell egyebek mellett a kollektív munkaszerződések módosítását és az alkalmazottaknak kedvezőbb feltételeket kérnek. Hossu rámutatott: jelenleg például a 21 személynél kevesebbet alkalmazó cégek esetében nem lehet kollektív munkaszerződést kidolgozni, ez pedig 1,2 millió munkavállalót érint hátrányosan.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!