
A görög kormánynak április 20-ig be kell mutatnia az államadósság-válság kezelését szolgáló nemzetközi hitelprogram folytatásához szükséges reformok listáját az eurócsoportnak, az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszteri tanácsának – értesült a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
2015. április 12., 14:272015. április 12., 14:27
A lap szerint az euróövezeti tagországok körében csalódást keltőként értékelik a baloldali radikális Sziriza vezette görög kormánnyal folytatott tárgyalásokat. Az athéni vezetés a szerkezeti reformok ügyében tapodtat sem lépett előre, és az államtitkári szinten folytatott legutóbbi, szerdai brüsszeli egyeztetés „lesújtó\" volt a résztvevők beszámolói szerint.
A görög kormány egy új képviselőt delegált a tárgyalásra, Nikosz Teoharakiszt, a pénzügyminisztérium főtitkárát, aki a beszámolók szerint „mint egy taxisofőr”, állandóan csak azt kérdezte, hogy mikor fizetnek már, és azt állította, hogy országa rövidesen fizetésképtelen lesz – írta a FAS.
A Görögországot hitelekkel támogató euróövezeti társországok azonban nem osztják ezt a vélekedést, úgy látják, hogy Athén továbbra is tudja teljesíteni nemzetközi fizetési kötelezettségeit, az pedig belpolitikai probléma, ha a kormányzatnak nem áll módjában teljes egészében folyósítani a béreket és a nyugdíjakat.
Az eurócsoport képviselői április 20-ig adtak haladékot a görög kormánynak arra, hogy bemutassa a támogatás folytatásához szükséges reformok „elfogadható\" listáját. A hitelező intézmények – az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – csak a határidő betartása esetén tudják értékelni az athéni javaslatokat az uniós pénzügyminiszterek április 24-én tartandó tanácskozása előtt – írta a német lap.
A tárgyalások tétje – amint arról korábban is írtunk – 7,2 milliárd euró, a 2012-ben összeállított második nemzetközi hitelcsomagból származó utolsó részlet. Görögország 2010 óta az első és a második mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós támogatásban részesült a korábban trojkának nevezett intézmények, az EB, az EKB és az IMF által összeállított hitelkeretekből, cserébe súlyos megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania.
A támogatási program meghosszabbításáról február 20-án kötött megállapodás alapján a görög kormány részletes reformjavaslatait április végéig kell jóváhagynia az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak, különben nem folyósítják a második csomag utolsó részletét.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!