A Román Nemzeti Bank (BNR) 25 bázisponttal 2 százalékra csökkentette kedden az alapkamatot. A jegybank közlése szerint nem módosult a bankok tartalékrátája, így a valuta tartalékráta változatlanul 14 százalék, a lej tartalékrátája 10 százalék maradt.
2015. március 31., 16:222015. március 31., 16:22
A 25 bázispontos csökkentés összhangban van az elemzői várakozásokkal, amelyek szerint várhatóan ez volt az utolsó csökkentés az idén. Az elemzők többsége ugyanis arra számít, hogy az év végén 2 százalék lesz az alapkamat Romániában. A becslések 1,75 százalék és 2,75 százalék között váltakoznak.
A jelenlegi történelmi mélypont elemzők szerint egy csökkentési ciklus végét jelenti, amely tavaly augusztusban kezdődött. Azóta ez volt a hatodik mérséklés. Legutóbb február elején csökkentette szintén 25 bázisponttal a román jegybank igazgatótanácsa az alapkamatot.
Mint ismeretes, a BNR február elején 2,1 százalékra mérsékelte az idei inflációs előrejelzését a korábbi 2,2 százalék helyett. 2016-ban 2,4 százalékos inflációra számítanak, miután szintén február elején módosították a korábbi 2,6 százalékos előrejelzést. Februárban 0,4 százalék volt az éves infláció.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!