
Az élelmiszerekre kivetett általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentésének szükségességére hívta fel a figyelmet Delia Nica, a Romániai Bevásárlóközpontok Egyesületének (AMRCR) elnöke. Mint mondta, más európai államokhoz képest Romániában különösen magas a 24 százalékos áfakulcs.
2013. április 29., 16:042013. április 29., 16:04
„Lengyelországban például az élelmiszerek után fizetett általános forgalmi adó mindössze 5 százalék. Mindenképpen csökkenteni kellene ezt az értéket Romániában, hiszen csak így tudnánk felzárkózni más fejlett országokhoz” – hangsúlyozta Delia Nica. Az illetékes arra is rámutatott, hogy a gazdasági válság kitörése óta egyre több fogyasztó választja az élelmiszerüzletek saját márkájú termékeit, ezek ugyanis mintegy 20 százalékkal olcsóbbak a népszerűbb, de hasonló minőségű termékekhez képest.
„A vásárlói magatartás elsősorban a kiskeresetű állampolgárok körében változott. Számukra továbbra is fontos a minőség, véleményem szerint pedig a saját márkájú termékek nem ilyen tekintetben nem térnek el más gyártók élelmiszereitől” – vélekedett az egyesület vezetője. Elmondása szerint a jelenséget már a legtöbb üzletlánc felismerte, így ezek egyre nagyobb teret szentelnek saját készítményeiknek.
A konzervgyártók többsége ezzel szemben úgy véli: az élelmiszerboltok saját termékei gyengébb minőségűek, ráadásul ezek miatt egyenlőtlen konkurencia alakul ki, hiszen az üzletek saját árújukat kínálják előnyös helyen a polcokon. Aurel Tănase, a Romconserv érdekképviseleti szervezet elnöke úgy nyilatkozott: az üzletláncok kifogásolható minőségben lemásolják a termelők készítményeit, amelyeket értelemszerűen olcsóbban kínálnak a vásárlóknak.
„Az elmúlt időszakban valóban egyre több élelmiszerüzlet próbálkozott saját brand kialakításával. Ezek előállítása Romániában és külföldön is zajlik. A saját márka miatt sajnos egyenlőtlen helyzet alakul ki. Nemcsak arról van szó, hogy az üzletláncok termékei a fogyasztó által könnyebben észrevehető helyen találhatóak, de más gyártók árúira pluszilletéket is felszámolnak a kereskedők, ezért ezek drágábbak” – panaszolta Tănase.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!