Hirdetés

Adóemelés várható jövőre – Victor Ponta dühbe gurult

Nézeteltérést váltott ki a kormánytagok között az a tény, hogy a pénzügyminisztérium a napokban 16 százalékos helyi adó- és illetékemelést jelentett be egy kormányhatározat keretében. Victor Ponta miniszterelnök egyenesen a „Megbolondultatok?” kérdést intézte a szaktárca illetékeseihez, ennek eredményeképp pedig csütörtök reggelre le is vették a határozattervezetet a minisztérium honlapjáról.

Kőrössy Andrea

2012. október 05., 08:472012. október 05., 08:47

A pénzügyi tárca korábbi jelentése szerint a helyi ingatlan- és gépkocsiadókat január 1-jétől emelték volna 16 százalékkal, vagyis a 2010 és 2012 közötti inflációs ráta értékével. A hatóságok becslése szerint így a helyi önkormányzatok éves bevétele 530 millió lejjel emelkedne. A határozattervezet szerint például egy négyszobás, 100 négyzetméteres tömbházlakás esetében az éves illeték 80-ról 93 lejre növekedne. Abban az esetben azonban, ha a tulajdonos több ingatlannal rendelkezik, a második lakás után 65 százalékkal, a harmadik esetében pedig 150 százalékkal kellene többet fizetnie évente.

Victor Ponta miniszterelnök ezzel szemben rámutatott, a pénzügyi szaktárca illetékesei pontatlanul fogalmaztak, hiszen a hatályos jogszabályok értelmében az önkormányzatok hatásköre, hogy háromévente kiigazítják-e az inflációs ráta mértékével a helyi ingatlan- és gépkocsiadókat. „Háromévente az önkormányzatoknak jogában áll – és nem kötelességük – az inflációs rátához igazítani a helyi adók és illetékek értékét, az inflációs rátáról szóló határozatot, illetve azt, hogy maximálisan mennyivel lehet emelni a díjakat, a pénzügyi szaktárca által kiadott dokumentum határozza meg” – nyilatkozta Ponta a Realitatea Tv-nek. Legutóbb 2010-ben emelték a helyi adókat és illetékeket, így az újabb növekedésre januártól ismét sor kerülhet.

A miniszterelnök egyébként azt is elmondta, egyenesen feldühítette, hogy a minisztérium pontatlan információkat tett közzé, ugyanakkor pedig nem tájékoztatták őt, mielőtt nyilvánosságra hozták a határozattervezetet, emiatt Florin Georgescu tárcavezetővel és Liviu Voinea államtitkárral is beszélt, az illetékesek azonban szintén nem tudtak semmit az ügyről. A nézeteltérés következtében csütörtök reggelre a minisztérium honlapjáról már eltűnt a vitatott határozattervezet.

Az adóemeléssel egyébként a hivatalos okiratok, értesítések, illetve reklámfelületek használatára adott engedélyek kibocsátásánál fizetendő díjakat is növelnék, emellett módosulna például a maximálisan kiszabható bírságok, valamint a törzskönyvezés értéke is. A járművek után fizetendő adók legutóbbi emelése óta még nem telt el három év, így ezek az értékek egyelőre nem változhatnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés