
A korábban becsültnél kisebb mértékben esett vissza a román gazdaság
Fotó: Pixabay
Tavaly a korábban közölt adathoz képest kisebb mértékben, 3,7 százalékkal csökkent a román gazdaság a 2019-es évhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közölt adatsorokból.
2021. december 22., 07:592021. december 22., 07:59
A tavasszal közölt adat még azt jelezte, hogy a román gazdaság 3,9 százalékkal esett vissza a vizsgált időszakban, így most az INS 0,2 százalékponttal módosította felfelé a korábbi közlését.
A statisztikai intézet közleményében 2005-ig visszamenőleg közölte a GDP alakulását. E szerint
majd 5,5 és 3,9 százalékos csökkenést jegyeztek 2009-ben és 2010-ben az előző évekhez mérten. 2011-től 2019-ig folyamatosan pozitív tartományban mozgott a GDP, a 2011-ben jegyzett 1,9 százalékos növekedés fokozatosan javult és 3-5 százalék között stabilizálódott.
amit 2018-ban 4,5, 2019-ben 4,2 százalékos GDP-bővülés követett.
Ez a növekedési irány szakadt meg tavaly a koronavírus-járvány miatt, az idén azonban ismét 7 százalékos GDP-bővülésre számít a román kormány.

Éves viszonylatban az Európai Unióban (EU) átlagban 3,9 százalékkal, az eurózóna országaiban átlagban 3,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2021 harmadik negyedévében.

Az OTP Bank elemzői szerint az év harmadik negyedévében érezhetően lelassult a romániai gazdasági fellendülés, az utolsó negyedévben pedig enyhe recesszióra is esély van.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!