
Az Országos Statisztikai Intézet is rontotta a román gazdaság idei növekedési kilátásaira vonatkozó előrejelzését
Fotó: Gábos Albin
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) lefelé módosította az idei harmadik negyedévi gazdasági növekedésre vonatozó előrejelzését, miután előző jelentésében úgy becsülte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) stagnálni fog az előző negyedévhez képest.
2024. december 06., 13:152024. december 06., 13:15
A pénteken közölt ideiglenes adatok szerint 2024. harmadik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a GDP a második negyedévhez képest.
Az idei év első kilenc hónapjában a nyers és a szezonálisan kiigazított adatok szerint egyaránt 0,8 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest – áll az Agerpres hírügynökség által idézett tájékoztatásban.

A pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület csütörtöki bejelentése szerint a nagyfokú politikai bizonytalanság miatt novemberben az előző hónaphoz képest csökkent a román gazdasággal szembeni bizalom indexe.
Amint arról beszámoltunk, lefele módosította a romániai gazdaság 2024-es növekedésére vonatkozó előrejelzését friss elemzésében a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának (KGTK) kutatócsoportja is, a projekt kutatói
olyan körülmények között, hogy az év elején még a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékos gyarapodását vetítették előre. Ám már szeptemberben kiderült, hogy túlságosan derűlátók voltak, így akkor 1,8 százalékra rontották a prognózist.

Az már biztos, hogy a román gazdaság idén a vártnál jóval gyengébben teljesít, és jövőre sem túl fényesek a kilátások. A választási eredmények által felerősített politikai bizonytalanságok pedig jelentősen növelik a jövőbeli gazdasági kockázatokat.
Mint ismeretes, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) október második felében rontotta az áprilisi 2,8 százalékról 1,9 százalékra a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. Az Európai Bizottság pedig november közepén módosította a korábbi 3,3 százalékról 1,4 százalékra módosította prognózisát.

Az idei év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 8,7 százalékkal, szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2023 azonos időszakához képest – közölte a statisztikai intézet.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!