
A szabadúszóként dolgozók – például ügyvédek, orvosok, tervezők – is annyi adót és illetéket fognak fizetni, mint az intézményes keretek között alkalmazott személyek, amennyiben hatályba lép a pénzügyminisztérium által javasolt adótörvénykönyvi módosító javaslat, amely közel egymillió román állampolgárt érintene.
2015. május 07., 14:202015. május 07., 14:20
Az intézkedést már idén nyáron bevezetnék, az érintettek pedig attól tartanak, hogy a kezdeményezés csődbe viszi a szabadúszókat. Egy adótanácsadónak például jövedelme 60 százalékát kellene befizetnie társadalombiztosítási, nyugdíj-, illetve munkanélküliségi hozzájárulásként, valamint jövedelemadóként, ez háromszor több, mint amennyit jelenleg illetékként le kell rónia.
A szakemberek rámutattak: a szabadúszóknak gyakorlatilag a munkaadókra kivetett hozzájárulásokat és adókat is be kellene fizetniük. Cristian Pârvan, a szolgáltatásokat nyújtó magánszektori munkaadókat tömörítő szövetség elnöke úgy fogalmazott: a kormány arra akarja kényszeríteni a polgárokat, hogy hozzáértésüktől és elképzeléseiktől függetlenül egy céggel, intézménnyel álljanak munkaszerződésben.
A kifogások ellenére Eugen Teodorovici pénzügyminiszter úgy nyilatkozott: az ügyben már egyeztettek az érintettekkel, „minden kifogást tisztáztak\", így a javaslat hatályba fog lépni.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!