Hirdetés

A politikai csatározások miatt rendült meg a külföldi befektetők Romániába vetett bizalma

Romániának arra van szüksége, hogy a hétvégi parlamenti választások véget vessenek az ország vezetői között dúló politikai háborúnak, ellenkező esetben a lej, a kötvények árfolyama, illetve a beruházások hanyatlásnak indulnak – jelentették ki a Bloomberg által megkérdezett elemzők és cégvezetők.

Krónika

2012. december 04., 08:512012. december 04., 08:51

Mint a portál emlékeztet, 1990 óta európai uniós viszonylatban Romániában volt a legtöbb miniszterelnök, számuk csak az idei év folyamán elérte a hármat, ami sokat visszavett a gazdaság és az igazságszolgáltatás konszolidációjának üteméből. A közvetlen külföldi tőkebefektetések idén drasztikus mértékű visszaesést mutattak, alig 1,1 milliárd euró érkezett az év első kilenc hónapjában, miközben a 2008-as rekordévben ez az összeg elérte a 9,5 milliárd eurót. Más számadatok is arra utalnak eközben, hogy csökkent a befektetők Romániába vetett bizalma, nőttek az ország hitelköltségei, míg augusztus elején rekordot döntött a lej/euró árfolyam.

„Nem hiszem, hogy a jelenlegi kormánykoalíció tudatában lenne annak, hogy milyen veszélyekkel kellene felvennie a harcot. A bizonytalanság pedig kihat a befektetésekre, hiszen a cégek gyanakvóvá válnak egy olyan országban való jelenlétet illetően, ahol nem lehet tudni, mire számítsanak” – fogalmazott a Bloomberg kérdésére Michael Taylor, az Oxford Analytica elemzője. Tóth Gyula a bécsi  Ithuba Capitalban 400 millió euró értékű aktívák kezelésével vesz részt, eközben azt mondja, hogy vissza lehetne szerezni a beruházók bizalmát, amennyiben a jelenlegi kormánykoalíció elég támogatást kapna a választásokon ahhoz, hogy gyakorlatba tudja ültetni elképzeléseit. A piacok azt várják, hogy „a jelenlegi kormánykoalíció megnyerje a választásokat, s a lehető legrövidebb időn belül megállapodásra jusson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), lehetőleg még az első negyedévben. Ha változás áll be ebben a forgatókönyvben, az negatív hatású lesz” – fogalmazott Tóth Gyula.

Mark Mobius, a Templeton Asset Management aktíváiból 50 milliárd dollár értékű pakettet kezelő menedzser jóval derűlátóbb. Szerinte már az is jó hír, hogy hamarosan véget ér az idei választási év, így a politikum már nem a csatározással lesz elfoglalva, hanem a kulcsfontosságú témák is előkerülnek. „Attól függetlenül, hogy milyen kormány áll majd össze a választásokat követően, azt várjuk, hogy stabilitást és előreláthatóságot biztosítson az üzleti szféra számára” – fejtette ki Mark Mobius, aki szerint a következő kabinetnek az infrastruktúrát, valamint a tőkepiacokat kell fejlesztenie. Mint a Bloomberg elemzői emlékeztetnek, Romániában alig három autópálya van, amelyek hosszúsága együttesen alig 500 kilométer.

A szakemberek ugyanakkor elemzésükben összegezték azt is, hogy milyen gazdasági jellegű intézkedéseket vetett fel az utóbbi időben a jelenlegi kormánykoalíció arra az esetre, ha ismét kormányra kerülne. Ezek között egyebek mellett adócsökkentést és béremelést találunk, amelyek célja, hogy serkentsék a gazdasági növekedést.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés