
Az ország közúthálózatának közel fele nincs leaszfaltozva, így mintegy 35 ezer kilométernyi rész vagy a „földdel egyenlő” vagy kaviccsal van beszórva – számolt be az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2013. október 14., 17:182013. október 14., 17:18
2013. október 14., 17:192013. október 14., 17:19
A hivatal nyilvántartásában ugyanakkor szerepel egy 40 kilométeres, a legmagasabb, országút minősítést viselő szakasz az ország északi részében, amely valójában földút.
Az INS beszámolójában arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években felújított útszakaszok többségén sem halad akadálymentesen a közlekedés, a legtöbb helyen ugyanis megrongálódott az aszfalt, így a sofőröknek kátyúkkal kell számolniuk. A Botoşani és Suceava közötti felújított szakasz szombati átadásán Victor Ponta miniszterelnök elmondta: jövő évre minden országutat le fognak aszfaltozni, a mostani állapot ugyanis tűrhetetlen.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés – jelentette ki pénteken Feliciu Paraschiv.
A közel-keleti konfliktus miatt fokozódó energiapiaci bizonytalanságra reagálva a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tízpontos intézkedéscsomagot javasol az olajfogyasztás csökkentésére.
Minden eddiginél nagyobb mértékű drágulást eredményezett a romániai üzemanyagpiacon az iráni háború. Péntek reggelre a standard benzin literenkénti ára elérte a 9 lejt.
Drágulnak az építőanyagok is a közel-keleti háború miatt, egyes esetekben 15%-kal emelkednek a romániai árak.
Ismét új gócpont jelent meg a romániai sertéspestis-térképen: szerdán Temes megyében regisztrálták a legfrissebb fertőzést. A jelenség azonban messze nem elszigetelt eset, hanem egy évek óta visszatérő, makacs probléma része.
A költségvetési hiányt korrigálni kell, ellenkező esetben Románia elveszítheti, amit az elmúlt hónapokban elért, beleértve a hitelességét, a külső piacokhoz való hozzáférését és a befektetésre ajánlott országminősítést – jelentette ki Mugur Isărescu.
Stabil és ellátási szempontból jól működik a romániai üzemanyagpiac, a biztonsági készletek feltöltöttsége meghaladja a 102 százalékot – tájékoztatott csütörtökön az energiaügyi minisztérium.
Februárban 1,6 ponttal 48,4-re nőtt a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte csütörtökön a CFA Románia Egyesület.
A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A kormány a következő napokban bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan az üzemanyagok drasztikus drágulásával kapcsolatos kérdésre válaszolva.
szóljon hozzá!