
A munkaügyi, az oktatási, a közlekedési, illetve a mezőgazdasági minisztérium a kormány asztalán levő költségvetés-kiigazítás legnagyobb vesztese, hiszen nem hogy nem nőtt, egyenesen csökkent az idei évre előirányzott költségvetése, miközben valamennyi pluszt könyvelhet el az egészségügy, az igazságügy, a régiófejlesztés, a belügy, de jut plusz pénz a titkosszolgálatoknak, illetve a korrupcióellenes ügyosztálynak is. A büdzsémódosítást várhatóan a kedden 14 órakor kezdődő kormányülésen el is fogadják.
2013. július 30., 14:402013. július 30., 14:40
2013. július 30., 14:432013. július 30., 14:43
A büdzsékiigazításból a legrosszabban egyértelműen a munkaügyi tárca került ki, amelynek az év elején elfogadott költségvetésből előirányzott 30,44 milliárd lejből 1,1 milliárdról most le kell mondania, a kormány szerint ugyanis a társadalombiztosításra szánt összegekből sikerült annyit megtakarítani, hogy lehetővé teszi ezt a lefaragást.
Kevesebb pénzből kell gazdálkodnia az oktatási minisztériumnak, az év elején elkülönített 8,5 milliárd lejből 235,6 millió lejt tart vissza a Ponta-kabinet. Eközben 61,1 millióval kap kevesebbet a mezőgazdasági minisztérium, 5,2 millió lejjel a művelődési, 6,3 millió lejjel a gazdasági, 53,3 millió lejjel az európai uniós alapokkal foglalkozó tárca.
A közlekedési minisztérium költségvetéséből 953,5 millió lejt, a kormányfőtitkárságéból 535,7 millió lejt, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságéból 53,3 millió lejt, a képviselőházéból 168 ezer lejt, az ombudsmanéból 113 ezer lejt, az alkotmánybíróságéból 271 ezer lejt, az ingatlan-visszaszolgáltatásokkal foglalkozó hatóság büdzséjéből pedig 642 ezer lejt faragtak le.
A költségvetés-kiigazítás nagy nyertesének az egészségügyi minisztérium mondható, költségvetése az eredetileg előirányzott 8,68 milliárd lejnél több mint egymilliárd lejjel lesz magasabb. Hogy ez elég lesz a sztrájkkal fenyegetőző egészségügyi szakszervezet követeléseire, egyelőre nem lehet tudni, sajtóinformációk szerint azonban az összeg fele, mintegy félmilliárd lej közvetlenül a gyógyszeripari beszállítók számláján landol a felhalmozott adósságok fejében.
Alig alacsonyabb összegű a Régiófejlesztési és Közigazgatási Minisztériumnak szánt kiigazítás, ugyanis a tervezett 2,55 milliárd lejnél mostantól 943,3 millió lejjel gazdálkodhatnak többől. Az igazságügyi tárca 159,6 millió lejt, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 654,9 millió lejt, a belügyminisztérium 228,3 millió lejt, a védelmi tárca 156,2 lejt, a külügy 51,3 millió lejt, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 30 millió lejjel, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) 10 millió lejt, a környezetvédelmi minisztérium 31 lejt, a szenátus pedig 184 ezer lejt kap pluszba.
Bár a kormány a pénzügyminisztérium honlapján hétfőn este, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével folytatott egyeztetéseket követően közzétett kormányhatározat-tervezetben azt írta, hogy a kiigazítás mértékéről egyeztetett a társadalmi partnerekkel, azaz a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek vezetőivel, akik egyet is értettek a módosításokkal, úgy tűnik, ez nem így történt. A munkáltatói szövetségek tömörülése ugyanis már hétfőn este levélben jelezte a pénzügyi tárcának, illetve a költségvetésért felelős tárca nélküli miniszternek, hogy a társadalmi partnerek nem kapták meg a költségvetés-kiigazítás tervezetét, ugyanakkor azt is felrótták, hogy a társadalmi párbeszédet célzó ülések nagyon rosszul vannak megszervezve, így képtelenek elérni céljukat.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!