
A hónap végéig lezárulhat az új adótörvénykönyv tervezetének parlamenti vitája, annak elfogadása azonban a hitelezői trojkán – Nemzetközi Valutaalap (IMF), Európai Bizottság, Világbank – múlik majd – jelentette be hétfőn Eugen Tedorovici pénzügyminiszter, aki szerint fontos, hogy az nemzetközi hitelezői is rábólintsanak a tervezett módosításokra.
2015. június 15., 17:162015. június 15., 17:16
A tárcavezető (képünkön) ugyanakkor arról is beszélt, hogy az Európai Unió pénzügyminisztereinek július 14-ei találkozóján várhatóan bejelentik majd, hogy Románia újabb hitelmegállapodást fog kötni az IMF-fel, illetve hogy az ország sikerrel zárja a most hatályos szerződést, s a költségvetés a vállaltak szerint alakul.
„Romániának esélye van egy, számos fiskális enyhülést hozó adótörvénykönyvre, egy újabb IMF-szerződésre, illetve egy olyan büdzsére, amely tiszteletben tartja az európai határértékeket. Romániának esélye van bebizonyítani Európában, hogy gazdasági hatalom” – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.
Az Agerpres hírügynökség kérdésére Teodorovici elmondta, az Európai Bizottság küldöttsége kedden érkezik Bukarestbe, hogy megvizsgálja a román gazdaság aktuális helyzetét, az IMF-delegációt pedig a brüsszeli testület és a román hatóságok közötti tárgyalások eredményének függvényében július 15-ére várják.
A hónap elején Guillermo Tolosa, a valutaalap romániai képviselője arról beszélt, hogy az adótörvénykönyv tervezete jelentős módosításokra szorul, ellenkező esetben ugyanis nem tartható a 2016-ra leszögezett költségvetési deficitcél.
A washingtoni székhelyű pénzinézet küldötte szerint a május végi tárgyalások jól mentek, azonban az IMF elvárja a román kormánytól, hogy a program sikere érdekében tartsa tiszteletben a megállapodásban rögzített célkitűzéseket. Tolosa egyúttal arról is beszélt, hogy a strukturális reformokról is heves viták voltak a felek között, ám előrelépést tapasztalt az energia ára és az energetikai állami vállalatok helyzete kapcsán egyaránt.
„Az energetikai ágazat aggodalmunk fő oka, nagy veszteségei vannak, s úgy vélem, meg kell állapodnunk abban, hogy mi a veszteségek oka, s meg kell hozni a szükséges intézkedéseket a probléma orvoslására” – hangsúlyozta a világbanki illetékes.
Mint ismeretes, az IMF tavalyi és idei felülvizsgálati látogatásai kudarccal végződtek. Legutóbb az év elején a felek nem tudtak megállapodni a lakossági gázár liberalizálásának ütemtervéről, valamint a szénbányászatban tervezett szerkezeti átalakításokról. Ráadásul az IMF kételyeit fejezte ki a kormány adócsökkentési terveinek fenntarthatóságáról is.
Romániának a két évvel ezelőtt az IMF szervezésében kötött, 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése szeptemberig van hatályban. A felmerült nézeteltérések miatt kérdésessé vált, hogy Románia le tudja-e zárni sikeresen a hitelmegállapodást.
Amint arról korábban írtunk, a parlamenti vitán levő adótörvénykönyv-tervezet szerint 2016. január elsejétől a jelenlegi 24 százalékról 20 százalékra, 2018-tól pedig 18 százalékra csökkenne az általános forgalmi adó (áfa/TVA). A jövő évtől ugyanakkor eltörölnék az úgynevezett oszlopadót is, 2019 januárjától pedig a jelenlegi 16 százalékról 14 százalékra csökkenne az egységes adókulcs.
Változhat a mikrovállalkozások adórendszere is, a munkavállaló által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás eközben 2017 januárjától a jelenlegi 10,5 százalékról 7,5 százalékra csökkenne, a munkáltató által befizetett tb pedig 13,5 százalékos lenne a mostani 15,8 százalék helyett.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!