
A háztartások átlagos havi bevétele 2014 harmadik negyedévében nettó 2495 lej volt, a költségek pedig elérték ennek 91,5 százalékát, azaz havi 2285 lejt – számolt be az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2015. január 09., 09:562015. január 09., 09:56
A pénzbeli bevétel elérte a havi 2118 lejt – fejenként 795 lej –, míg a más jellegű javak 378 lejt – fejenként 140 lejt – tettek ki. Az INS közleménye szerint a jövedelem 51,8 százalékát a fizetés jelentette, 23,4 százalék volt a szociális juttatások aránya, és 3,9 százalék származott mezőgazdaságból.
A statisztikai hivatal jelentős eltérést jegyzett a városi és vidéki környezetben élők között: előbbiek bevétele 27,7 százalékkal volt nagyobb. Mint kiderült: jövedelmük legnagyobb részét élelmiszerre, nem élelmiszer jellegű termékekre, lakásfenntartásra és számlákra, illetve adókra fordították a háztartások.
Csak élelmiszerre és nem alkoholos italokra a jövedelemnek átlagosan 39,2 százalékára volt szükség minden hónapban. Az ingatlanfenntartás, valamint a közműszámlák 20,2 százalékot tettek ki, ezen belül a legtöbb pénzt (16 százalék) a fűtés emésztette fel.
Beruházásra ezzel szemben továbbra is keveset költenek az állampolgárok: lakásvásárlásra és -építésre, telekvásárlásra vagy részvényekre bevételük alig 1,1 százalékát költötték a július–augusztus–szeptemberi időszakban. A legkevesebb pénzt, alig 0,3 százalékot oktatásra fordították a romániai háztartások. A városi környezetben élők költsége átlagosan 447 lejjel haladta meg a vidéki lakosok kiadásait.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!