Hirdetés

A fiatal vállalkozókat segítik

Fiatal vállalkozókat támogat a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC), amely a pályázati lehetõségek ismertetésével, kapcsolatok kiépítésével segíti a cégalapítást tervezõ pályakezdõket.

Bíró Blanka

Kőrössy Andrea

2015. június 16., 19:222015. június 16., 19:22

Karácsony Zsolt, a civil szervezet elnöke lapunknak elmondta: a fiatal beruházók aránya országos szinten is alacsony, a 18–38 év közöttiek ugyanis a vállalkozói szférának csak 11-12 százalékát teszik ki, de Kovászna megyében ennél is rosszabb a helyzet, hiszen a háromszéki üzletembereknek mindössze 6,5 százaléka 38 évnél fiatalabb.

Karácsony Zsolt szerint a pályakezdõket elsõsorban a gazdasági mutatók riasztják el, de Háromszéken a nyelvtudás hiánya is akadályt jelent, hiszen ha egy vállalkozás beszorul a megye határai közé, nem tud fejlõdni, növekedni. Ugyanakkor a bürokrácia is akadályt jelent: egy cég beindításakor a termelésre, a szolgáltatás és az ügyfélkör kiépítésére, a népszerûsítésre kell hangsúlyt fektetni, de a bonyolult ügyintézés mellett ezekre alig marad idõ. „Nem hagyják dolgozni a kezdõket” – vonta le a következtetést a Junior Business Club elnöke.

Karácsony Zsolt szerint a kezdõ vállalkozóknak kedvezményeket kellene biztosítani legalább az elsõ két-három évben, amíg sikerül felfuttatni a céget, ugyanis jelentõs megerõltetést jelent az adók, illetékek befizetése, e tekintetben a kezdõk nem tudják felvenni a versenyt a több évtizedes múlttal rendelkezõ, bejáratott cégekkel.

Hozzátette: folyamatosan lobbiznak, hogy engedményeket harcoljanak ki a fiataloknak, emellett finanszírozási lehetõségeket is felkutatnak. A szakember arról is beszámolt: mivel a pályakezdõk többsége – középiskolai, egyetemi – tanulmányai befejezése után külföldön vállal munkát, a civil szervezet a vállalkozói kultúrát próbálja népszerûsíteni körükben, hogy próbálkozzanak meg saját cég alapításával.

A sepsiszentgyörgyi egyesület naprakész információval segíti a fiatalokat, különféle szakemberekrõl állítanak össze adatbázisokat, és külföldi, valamint határon túli partnerekkel is kapcsolatot teremtenek. Legutóbb június elején Bukarestbe szerveztek szakmai utat, amelynek keretében pályakezdõkkel látogattak el az energetikai, valamint kis- és közepes vállalkozásokért felelõs minisztériumba, a parlamentbe és a Román Nemzeti Bankba (BNR).

Emellett ismertették a nõi vállalkozói programot, a termékek és szolgáltatások forgalmazásának fejlesztését célzó projektet, a kézmûvesekre vonatkozó támogatásokat, a svájci–román együttmûködési programot, valamint a kifejezetten fiataloknak szóló Growing up – Erasmus programot, ezzel is bemutatva, hogy mennyi lehetõséggel élhetnek a pályakezdõk.

A fiatal vállalkozók számára eközben a kormány újabb támogatási programot hirdetett meg: a Start 2015 keretében legfeljebb 120 ezer lejes finanszírozás igényelhetõ. A támogatásra a kis- és közepes vállalkozásokért felelõs minisztérium honlapján (www.aippimm.ro) lehet jelentkezni hétfõtõl, június 22-étõl július elsejéig. A weboldalon az igénylés mellett egy részletes üzleti tervet is fel kell tölteni.

A program célja vállalkozásfejlesztésre és cégindításra ösztönözni a fiatalokat. A kormányzati fõosztály közölte: a program keretében a bemutatott projektek költségeinek maximum 90 százalékát finanszírozzák, az anyagi segítség pedig nem haladhatja meg a 120 ezer lejt. A jelentkezõknek legalább 10 százalékos önrészt kell állniuk. A Startra ebben az évben 20 millió lejt különítenek el, ebbõl 180 millió lej a tényleges finanszírozás, kétmillió lejt pedig az ügyintézési költségekre szánnak. A kormány becslése szerint legalább 150 fiatal vállalkozó kap majd támogatást a program keretében.

Az elnyert összegbõl egyebek mellett gépkocsikat, technikai berendezéseket, munkagépeket, számítógépes programot vásárolhatnak a vállalkozók, kivételt képeznek a szerencsejátékgépek, a biliárdasztal, valamint a zenei hangszerek és felszerelések. A támogatásból a kereskedelmi tevékenységhez szükséges berendezések, például pénztárgép, mérleg vagy vonalkód-leolvasó is beszerezhetõ, de számítógépet, nyomtatót, fénymásolót is lehet vásárolni, a finanszírozás ugyanakkor iroda- és gyártóhelyiség bérlésére, vásárlására is felhasználható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés