Egyéni munkaszerződésekbe foglalt, több tízezer eurós végkielégítésről mondott le a Román Posta több vezetője hétfőn, miután Răzvan Cotovelea távközlési miniszter hétvégén felszólította őket erre.
Annak ellenére, hogy a pályázók aránya magas, nem történt robbanásszerű kivándorlás a felsőfokú végzettséggel rendelkezők köréből idén január és április között – derül ki a Tjobs online álláskeresési platform által hétfőn közölt felmérésből.
Kissé csökkent, a 2012-es 68,4 százalékról 2013-ra 68,3 százalékra változott a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottsági rátája az Európai Unióban (EU) – közölte az EU statisztikai hivatala.
A bérpótlékukról való lemondásra szólította fel a Román Posta igazgatóit Răzvan Cotovelea távközlési miniszter, így a társaság vezetői egyéni munkaszerződésük megszűnése esetén csak a kollektív munkaszerződésbe foglalt bérkielégítést kapnák meg.
Az RMDSZ újrafogalmazta az Európai Unió pénzkereteiből megvalósítandó fejlesztési prioritásait. Az Erdély 2020 operatív programjavaslat frissített változatát pénteken mutatta be Kolozsváron Borbély László és Winkler Gyula.
FRISSÍTVE – Euforikussá vált a hangulat Bukarestben annak nyomán, hogy a Standard & Poor’s hat év elteltével a befektetésre ajánlott sávba emelte Románia államadós osztályzatát.
A hazai össztermék (GDP) 3,8 százalékkal nőtt az első negyedévben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet.
Alaposan rácáfoltak a friss statisztikai adatok a Londonban hatalmon lévő konzervatívok félelmeire, jelenleg ugyanis kevesebb bolgár és román munkavállaló dolgozik a szigetországban, mint közvetlenül a brit munkaerőpiac megnyitása előtt.
Közzétette a pénzügyminisztérium annak a csaknem száz illetéknek a listáját, amelynek eltörlésére vagy összevonására készül – közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál.
Törvénytelen módon, a keltezés hamisításával kötött meg számos fakultatív lakásbiztosítást az Omniasig biztosítótársaság magánszemélyekkel, hatalmas kárt okozva ezzel az államnak és az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) anyacégnek.
Románia számára is üzenete van az Európai Bizottság (EB) által április végén egy magyarországi svájci frank alapú hitel kapcsán meghozott határozatnak – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő csütörtökön Nagyváradon.
Házkutatást tartottak szerdán az Omniasig biztosítótársaság bukaresti központi székházaiban és mindegyik megyei fióknál, a nagyszabású akció egyidejűleg 49 helyszínen zajlott.
Kezdődhet a Kolozsvár melletti Erdőfelek község területére tervezett Tetarom 4-es ipari park építése, miután Horea Uioreanu megyei tanácselnök szerdán aláírta a kivitelezésre vonatkozó rendeletet.
Határozatlan ideig meghosszabbította a magyar Országgyűlés a devizahitelesekre vonatkozó április 30-án lejárt kilakoltatási moratóriumot.
Bukarestben rendelnek a leggyakrabban, illetve a legnagyobb mennyiségben ételt otthonra vagy a munkahelyre, de a fővárostól nem sokkal marad el Kolozsvár és Temesvár sem – derült ki a Foodpanda Románia online ételrendelő szolgáltatás statisztikájából.
Japán sztrájkba kezdtek kedden a postások, az akcióhoz országszerte közel 20 ezer alkalmazott csatlakozott.
Felháborodásának adott hangot Traian Băsescu amiatt, hogy a Standard & Poor's továbbra is a befektetésre alkalmatlan, bóvli kategóriába sorolja Romániát. Az államfő szerint a nemzetközi hitelminősítőnek magyarázatot kell adnia.
A román gazdaság kilábalt a pénzügyi válságból – nyilatkozta hétfőn egy szakmai konferencián Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, aki a magánszemélyeket és a cégeket egyaránt beruházások megvalósítására buzdította.