Elfogadta a távközlési minisztérium a belga Bpost vállalatnak a Román Posta többségi részvénycsomagjának felvásárlására benyújtott nem kötelező érvényű ajánlatát, így gyakorlatilag elkezdődhet az állami kézbesítőtársaság privatizációja.
2015. február 03., 19:552015. február 03., 19:55
Sorin Grindeanu távközlési miniszter kedden közleményben számolt be arról, hogy a privatizációs bizottság átnézte a Bpost dossziéját, amely minden szempontból megfelel az előírásoknak. „A Román Posta 2014-ben először volt nyereséges, miután a megelőző hat évet veszteségesen zárta, ezzel bebizonyította, hogy kifizetődő projekt lehet a stratégiai befektetők számára. A belga céget már tájékoztattuk arról, hogy a magánosítási eljárás második szakaszába léphet” – mutatott rá a tárcavezető.
A közlemény szerint a nem kötelező érvényű ajánlat elfogadása azt jelenti, hogy a belgák immár konkrét adatokhoz hozzáférve tárgyalnak a Román Posta vezetőségével a vállalat helyzetéről, majd ajánlatot tesznek a többségi részvénycsomag megvásárlására. Az állami társaság vezetői a Hotnews.ro hírportálnak elmondták: június végére várják a Bpost kötelező érvényű ajánlatát.
Grindeanu azt is elmondta: a privatizációs eljárás beindításával párhuzamosan a távközlési minisztérium államkötvényekké alakítaná a posta adósságát, amely „vonzóbbá teszi” majd a vállalatot.
A kormány tavaly döntött arról, hogy másodszor is elkezdi a posta privatizációját, azaz magánberuházónak adja el a részvények 51 százalékát: az állami vállalat iránt kizárólag a Bpost érdeklődött. Jelenleg a vállalat részvényeinek 75 százaléka a távközlési minisztérium tulajdonában van, további 25 százalék pedig a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok tulajdonosainak kárpótlására létrehozott Proprietatea pénzügyi alapé.
A hatóságok 2013-ban is megpróbálták magánosítani a kézbesítőtársaságot, de akkor nem érdeklődött iránta senki sem. Ion Smeeianu, a posta volt igazgatója még 2013-ban úgy vélekedett: a társaság negatív pénzügyi mérlege és az adóhatóság (ANAF) által kiszámított adóssága ijeszti el a potenciális beruházókat.
A pénzügyminisztérium adatai szerint 2013 végén a posta tartozásai elérték a 778 millió lejt, az évet ugyanakkor 35 millió lejes veszteséggel zárta az állami vállalat. A hivatalos adatok szerint 2008 és 2013 között minden évben növekedett a társaság deficitje: a veszteség hat év alatt 560 millió lejre emelkedett, 2014-ben ezzel szemben 74,3 millió lejes nyereséget sikerült elérni.
A Bpost részvényeinek ötven százaléka a belga állam, míg a cég másik fele magánvállalkozók tulajdonában van. A vállalat 2014 első kilenc hónapjában 1,8 milliárd eurós jövedelmet szerzett, ez 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi bevételt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!