Nagyon lelassult idén az autópálya-építés Romániában: miközben a tavalyi év során 116 kilométernyi sztrádát adott át a forgalomnak az Országos Útügyi és Autópálya-társaság, az idei év végéig alig több, mint 56 kilométer autópályával bővül a hálózat.
Idén sem korlátozzák mindössze egyetlen napra a jelentős leárazásokkal járó fekete pénteket a hazai üzletek és online boltok, hiszen már többen is jelezték, hogy november 21-én és 28-án is kedvezményekkel várják a vásárlókat.
A jövő évi állami költségvetést januárban véglegesíti a kormány – jelentette be Ioana Petrescu pénzügyminiszter.
Angliában most a legnagyobb a munkaerőhiány, mégsem lesz invázió – mutat rá hétvégi közleményében a Tjobs.ro online álláskeresési platform.
Módosulnak január elsejétől a kötelező gépjármű-biztosításra (RCA) vonatkozó előírások: a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) által bevezetett elővigyázatossági intézkedések az ügyfelek védelmét, a biztosítási piac megerősítését szorgalmazzák.
Csökkeni fog 2015-ben az alkohol- és a dohánytermékek ára, átlagosan pedig 0,1 százalékos árvisszaesésre lehet számítani, ezzel szemben mintegy 0,3 százalékkal drágul majd az üzemanyag – jelentette be csütörtökön Mugur Isărescu.
Márciustól kötelesek lesznek feltüntetni a romániai pénzintézetek a bankautomaták képernyőjén a tranzakciók, valamint más műveletek esetén felszámolt illetékek, kezelési költségek értékét.
Európai szintű cégminősítő rendszer bevezetését fontolgatja a kereskedelmi kamarákat tömörítő Eurochambres. Az egységes minősítés kidolgozását Édler András, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara vezetője javasolta.
A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HU-RO) támogatási keretéből Arad, Bihar, Békés és Hajdú-Bihar megyét lefedve közös munkaerő-piaci adatbázist hoznak létre, közös monitoring rendszert építenek ki.
Nőtt előző hónaphoz képest szeptemberben a romániai átlagbér, a kilencedik hónapban regisztrált 1698 lejes nettó összeg 15 lejjel, azaz 0,9 százalékkal magasabb az augusztusi adatnál. Tavaly szeptemberhez képest a növekedés elérte az 5,5 százalékot.
Nem haraptak rá a székelyföldi és Bihar megyei hegyvidéki vendéglátók az országos turisztikai szervezetek által meghirdetett akcióra, nem bíznak abban, hogy eléri a célját, és fellendíti a forgalmukat.
Kerámiagyár épül jövőre Kalotaszegen, a Nádasmentén, a projekten már régóta dolgozik Simon Csaba üzletember – jelentette be szerdán Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöke.
Nincs már technikai recesszióban Románia az Európai Bizottság (EB) szerint, amely azzal indokolta álláspontját, hogy az ország bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévben egy százalékkal emelkedett a megelőző háromhavi értékhez képest.
Kedvelik az akciós termékeket a romániai vásárlók, akik a lábbeliket és ruházati cikkeket forgalmazó vállalkozók szerint valósággal vadásszák a leárazásokat, nem csak szezon végén, hanem egész évben.
Rábólintott az Európai Bizottság annak a projektnek a finanszírozására, amelynek keretében 783 településen építik ki a széles sávú internet-hozzáférést biztosító infrastruktúrát – tájékoztatott keddi közleményében a távközlési hatóság.
Telefonon, szöveges üzeneten keresztül veri át az állampolgárokat egy bűnbanda – hívta fel a figyelmet az országos adóhatóság (ANAF).
Huszonöt bázisponttal, 2,75 százalékra csökkentette a Román Nemzeti Bank (BNR) az alapkamatot, ez a szint újabb történelmi mélypontnak minősül.
Jelentősen lefelé rontotta a román bruttó hazai termékre (GDP) vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, miután a második negyedévben lelassult a növekedés.