Hirdetés

A rendszerváltás óta először került negatív tartományba az infláció

A rendszerváltozás óta eltelt több mint negyedszázadban először került negatív tartományba az éves infláció , az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentésének hatására júniusban 1,6 százalékkal alacsonyabbak voltak a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). 

Bálint Eszter

2015. július 12., 16:532015. július 12., 16:53

2015. július 12., 21:052015. július 12., 21:05

Mint közleményükből kiderül, havi összevetésben közel 3 százalékkal csökkentek az árak júniusban: az élelmiszerárak 8,2 százalékkal lettek olcsóbbak, miközben a nem élelmiszerek ára 0,1 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 0,2 százalékkal nőtt júniusban. A harmonizált fogyasztói árindexszel számolva az árak 0,9 százalékkal csökkentek 2014 júniusához képest.

Tavaly júniushoz képest az élelmiszerárak 6,44 százalékkal csökkentek, miközben a nem élelmiszerek 0,76 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,5 százalékkal lettek drágábbak.

Azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak az aránya, amelyek olcsóbbak lettek 2014 júniusához képest, 36,2 százalékot tesz ki. 42,9 százalékuk 0 és 2,5 százalék közötti értékkel lett drágább, míg 20,9 százalékuk ára 2,5 százalékot meghaladó értékkel lett magasabb. 2014 decemberéhez viszonyítva júniusban az élelmiszerek 6 százalékkal voltak olcsóbbak. A nem élelmiszerek viszont 1,6 százalékkal, a szolgáltatások pedig közel 1,2 százalékkal lettek drágábbak.

Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke kedden jelezte, hogy a júniusi inflációs adatok közlése után kiderül, hogy egyik hónapról a másikra 2 százalékkal csökkentek az árak, az inflációs ráta pedig várhatóan negatív tartományba süllyed a májusi 1,2 százalékos szintről.

„Néhány napon belül nyilvánosságra kerül a június inflációs adat. Meglátjuk, hogy egy hónap alatt 2 százalékkal csökkentek az árak. Ezek a mi számításaink, és nemigen szoktunk tévedni. Tehát két százalékos csökkenésünk van egy olyan hónapban, amikor arról beszéltek, hogy a lej leértékelődése miatt nagyobbak lesznek a számlák” – fogalmazott a jegybankelnök.

Ismételten leszögezte ugyanakkor, hogy Romániában nem lehet deflációról beszélni, mivel ez azt feltételezné, hogy árak fokozatosan csökkennek, a lakosság pedig újabb árcsökkenés reményében nem vásárol. „Nálunk nincs defláció, nőtt a fogyasztás” – hangsúlyozta Isărescu.

Amint arról korábban beszámoltunk, a jegybank májusban 0,2 százalékra csökkentette az idei egész évre vonatkozó inflációs előrejelzését a korábban közölt 2,1 százalékról, miután a kormány júniustól kiterjesztette a 9 százalékos kedvezményes áfát. 2016-ra 1,9 százalékos inflációt vetítettek előre a korábban közölt 2,4 százalék helyett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés