Ellenzi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román kormány adócsökkentési terveit, amelyeket túl korainak tart, ugyanakkor a reformok lassulását is szóvá tette a nemzetközi hitelintézet.
A hatályos törvények nem szabályozzák a borravalót Romániában, a pénzügyminisztérium azonban „az elmúlt időszakban a témában kirobbant vita nyomán” tervezi a megfelelő törvények kidolgozását – közölte pénteken a Krónikával a pénzügyi tárca.
Teljes a káosz annak nyomán, hogy az adóhatóság nagyszabású ellenőrző akcióba kezdett. Az ellenőrök főként a borravaló miatt bírságolnak, miközben a hatósági alkalmazottak sincsenek tisztában azzal, hogyan kellene eljárniuk a pincéreknek.
Lengyel, cseh, román, magyar és litván fuvarozók is részt vettek azon a szerdai tiltakozáson Brüsszelben, amellyel a Németországban az év eleje óta hatályos, Franciaországban pedig bevezetni tervezett minimálbér-szabályozás ellen emelték fel szavukat.
A jövedéki adó eltörlésétől várják a romániai kávéfogyasztás fellendülését – derül ki egyebek mellett a PwC Románia által készített, csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzés következtetéseiből.
Tisztességtelenül járnak el és visszaélnek hatalmukkal az országos adóhatóság (ANAF) adócsalás elleni igazgatóságának munkatársai a kereskedelmi egységek vezetői szerint.
Az aktív turizmus a székelyföldi idegenforgalom egyik erőssége lehet – idén a Szent György Napok keretében, május 1–3. között ebben a témában szervez kiállítást a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
A pénzügyi világválságot kiváltó okok a mai napig nem tűntek el, ezért az a következő években bármikor újra bekövetkezhet – figyelmeztetett Bélyácz Iván, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a kedd este megtartott kolozsvári előadásán.
Akár már júniustól csökkenhet az általános forgalmi adó (áfa/TVA). Ezt szerdai sajtónyilatkozatában helyezte kilátásba Victor Ponta miniszterelnök, aki elmondta, kabinetje áprilisban fog dönteni a témában.
Többtucatnyi kereskedelmi egység tevékenységét függesztette fel az elmúlt időszakban az adóhatóság (ANAF) adócsalás elleni igazgatósága, mivel az üzletek nem adtak pénztárblokkot az ügyfeleknek a megvásárolt termékek, szolgáltatások után.
Párizsban népszerűsítették Kolozsvárt és a város környéki idegenforgalmi látványosságokat a március 19–22. között a francia fővárosban negyvenedik alkalommal megszervezett turisztikai világkiállításon.
A minimálbér fokozatos emelésével 2018-ra vagy 2019-re a romániai juttatás elérheti az uniós szintet – nyilatkozta kedden egy szakmai konferencián Rovana Plumb munkaügyi miniszter hozzátéve, hogy legközelebb július elsejétől emelkedik a minimálbér.
Versenytárgyalást hirdetett a román országos útügyi hatóság az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszának megépítésére, amely Kolozs megyében Magyarnádast és Nádasszentmihályt köti össze.
Európai uniós pályázatok révén fejlesztenék a háromszéki kis- és közepes vállalkozásokat – ennek jegyében Légy sikeres pályázó! címen szerveztek múlt héten konferenciát Sepsiszentgyörgyön.
„Az uniós környezetvédelmi irányelvek egyre szigorúbbak, így az Azomureş vegyipari kombinátnak mindig lesz mit tennie annak érdekében, hogy úgy termeljen, hogy közben ne szennyezze a környezetet” – mondta a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője.
A munka megadóztatása nem lehet a lakosság számára előnyös megoldás, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem ért egyet az adótörvénykönyvnek a kormány által tervezett módosításával.
A budapesti orosz nagykövet szerint gázelosztó központtá válhat Magyarország a tárolói kapacitására építve – írta a Napi Gazdaság.
Már 25 százalékkal többen foglaltak szállást a román tengerpartra idén nyárra a korai, kedvezményes időszakban, mint az elmúlt év azonos időszakában – derült ki az utazási irodákat tömörítő országos egyesület (ANAT) összeállításából.