Hirdetés

Fuvarozók ezrei bénították meg a forgalmat Bukarestben

Több ezer teherautóval, taxival és autóbusszal akadályozták a forgalmat Bukarest központjában csütörtökön az országban működő fuvarozó cégeket tömörítő egyesületek által szervezett nagyszabású tüntetésen. 

2015. december 17., 16:242015. december 17., 16:24

A megmozdulás résztvevői a kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények árának csökkentését és az üzemanyagra kivetett literenkénti 7 eurócentes jövedéki adó január elsejétől történő eltörlését követelték.

A tiltakozást délelőtt 10 órára hirdették meg, de a teher- és személyszállító cégek munkatársai már 8 órakor elkezdtek gyülekezni a kormányépület környékén. A déli órákban a tüntetők egy tíz személyből álló csoportját a Victoria-palotába hívták, ahol Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettessel, Victoria-Violeta Alexandru társadalmi párbeszédért felelős miniszterrel és Cornel Coca Constantinnal, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) alelnökével tárgyaltak. 

A felek abban állapodtak meg, hogy pénteken a fuvarozók képviselői a szállításügyi és a fejlesztési minisztérium képviselőivel tárgyalnak, kedden pedig az ASF alelnökével és a biztosítótársaságok vezetőivel találkoznak. A kormányba hívott küldöttség néhány tagja a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy a kabinet képviselői nyitottnak mutatkoztak, de egyelőre semmit nem ígértek, illetve írtak alá.

A tiltakozók közölték: időt adnak a kormánynak arra, hogy megoldást találjon a problémáikra, de amennyiben a közeljövőben nem történik előrelépés, országos szintű megmozdulást szerveznek. A tüntetés ezt követően, délután fél négy körül véget ért, a tiltakozó sofőrök elhagyták a teret, a lezárt útszakaszokat pedig megnyitották.

A megmozduláson Mihai Viorel Ghişa, a fuvarozók egyesületének (FORT) alelnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a szállító cégek csillagászati összegeket fizetnek a kötelező biztosításért, de cserébe nem kapnak semmit. „El fogunk jutni odáig, hogy más országban jegyeztessük be a járműveket, illetve ott vásároljunk gépjármű-biztosítást. Tarthatatlan a helyzet, hogy az elmúlt hónapokban több száz százalékkal drágították a kötvényeket, januártól pedig újabb áremelésre készülnek. Az általános forgalmi adóra befizetünk 24 százalékot, az RCA-ra 20 százalékot, így szinte semmi nem marad az autók javítására” – panaszolta Mihai Viorel Ghişa.

Az egyesület alelnöke arra is rámutatott: a kormány folyamatosan azt ígérgette, hogy az üzemanyagra kivetett pluszilletékből és a különféle útadókból autópályákat fognak építeni, „de ezek az utak sehol sincsenek”. A tüntetésen résztvevő sofőrök egy része az autóban maradt, és tülköléssel adott hangot elégedetlenségének, míg mások a kormány épülete előtt magasba tartott táblákkal tiltakoztak: ezeken a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnökének, Mişu Negriţoiunak a lemondását követelték, illetve a maffiához hasonlították a kötelező kötvényekkel kereskedő biztosítótársaságokat.

Az akció miatt Bukarest belvárosában csütörtökön reggel öt órától délutánig hat–hét útszakaszon zárták le a forgalmat, a Victoria-téren pedig csak két-két sávon lehetett közlekedni. Egy másik fuvarozói egyesület, a COTAR elnöke, Vasile Ştefănescu arról számolt be, hogy azért választottak ilyen típusú, járművekkel felvonuló tüntetési formát, hogy mindenki figyelmét felhívják az RCA-kötvények jelentős drágítására, ami nemcsak a személy- és teherszállítókat, hanem minden sofőrt érinteni fog.

Meglátásuk szerint ugyanis jövő évtől egy személygépkocsi éves biztosítása az 1000 eurót is elérheti. „Emellett arra is számítani kell, hogy az intézkedés nyomán emelkedni fognak a fuvarozói díjszabások, ez az iparban és a kereskedelemben is dráguláshoz vezet, így az ügy minden állampolgárt érint” – hangsúlyozta Ştefănescu. A fuvarozók egyébként kedden is tüntettek Bukarest központjában, igaz, akkor mindössze ötvenen vonultak a helyszínre. A résztvevők akkor úgy fogalmaztak: a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnökének „felelnie kell a biztosítási piacon kialakult katasztrofális helyzetért”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés