
Fotó: Veres Nándor
Az év első tíz hónapjában 162 502 személy jutott álláshoz az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) közvetítésével, és közülük több mint 82 ezren 45 évnél idősebbek – tájékoztatott pénteken az intézmény.
2024. november 22., 14:592024. november 22., 14:59
Az ügynökségen keresztül október 31-éig munkahelyhez jutott személyek közül 82 240-en 45 éven felüliek voltak, 26 841-en 35 és 45 év közöttiek, 12 743-an 30 és 35 év közöttiek, 12 430-an 25 és 30 év közöttiek, 28 248-an pedig 25 éven aluliak. A felvett személyek közül 32 318-an tartoztak az addig nem foglalkoztatott és oktatásban, képzésben sem részesülő fiatalok csoportjába.
Többségüknek – 54 774 személynek – középiskolai végzettsége van, 39 885-en általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, 37 489-en szakiskolát végeztek, 17 772 személynek egyetemi oklevele van.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2024 szeptemberében az augusztusi szinten, 5,5 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A legtöbb munkanélküli személynek Bukarestben (18 249), illetve Brassó (9788) és Buzău (6592) megyében sikerült elhelyezkednie 2024 első tíz hónapjában az Agerpres által ismertetett adatsorok szerint.

A májusi 6,4 százalékról júniusban 6,5 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta az euróövezetben; az Európai Unióban májushoz képest változatlan, 6 százalékos volt a munkanélküliség az év hatodik hónapjában.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!