Undorító parasztok, idegesítő kisvállalkozók

Ha végignézzük az utóbbi negyedszázad román gazdaságpolitikáját, az adóügyi terveket és gyakorlatot, arra gyanakodhatunk, hogy az ország politikai elitje kifacsarható járulékos veszteségként kezeli a mezőgazdaságban dolgozók millióit és a magukat saját vállalkozásból eltartani akaró polgárait. Így a címben szereplő kifejezés akár a gazdasági minisztérium jelmondata is lehetne, de a számtalan alkalommal átkeresztelt tárcák közt elvétve akadt „gazdasági” minisztérium, visszaszívtuk az iparit is, egyetlen kőkemény intézmény tartotta meg a nevét a csúcson, ez az adóink ügyével foglalkozó hivatal, a ragyogó koronaékszer.

Az úgynevezett román politikai elit pedig nem létezik, nem is volt ilyen soha, állítják jeles román értelmiségiek. Hiszen több mint száz év alatt csak tettek volna valamit annak érdekében, hogy fejlődjön ez az ország, márpedig az adatok ennek az ellenkezőjéről beszélnek.

Fővárosi antropológusok (nem politikusok) elképedten olvasták és idézték az Európai Politikák Romániai Központjának (CRPE) a jelentését, ami rávilágított arra a bizarr folyamatra, hogy a városokban még kialakulhat a középosztály, de vidéken a feudális állapotok erősödnek. Miről van szó?

Az adatok szerint a román vidék mezőgazdasága ma is ugyanabban a szerkezetben működik, mint az 1907-es parasztfelkelés előtt, sőt a helyzet rosszabbodott: míg 1905-ben a tehetős parasztok részaránya – vagyis azoké, akiket ma vidéki középosztálynak nevezhetnénk –, akik 5–10 hektárnyi területen dolgoztak, 3,7 százalék volt, és a földek 8,9 százalékát birtokolták, ma, 2016-ban az arányuk 1,65 százalék és a földek 4,5 százalékát birtokolják. A mezőgazdasági területek 80–90 százaléka ma az országban 5 hektárnál kisebb, ez az összterület 35 százalékát jelenti, míg a nagyok 1 százaléknál kevesebben vannak, ők azok, akik 100 hektár feletti területeket művelnek, de ezek is 35 százalék körül művelnek az összterületből. Mi marad ebből a csak látszólag bonyolult számtanpéldából?

Hát az a 3 millió kisparaszt, akire ma már senkinek nincs szüksége, mert az életképes nagygazdaságoknak – ott már a hatékonyság a kulcsszó – technológiára van szükségük, nem munkaerőre. Ez az üzenet félreérthetetlen, és a falu utolsó tartalékai számára egyszerű: el kell menni, mármint azoknak, akik számára a város sokszor távolibb lehetőség, mint a spanyol vagy olasz termőföldek kőkemény rabszolgamunkája, szezonban.

Az az ország, amely húsz év alatt elvesztett közel négymilliónyi lakosságot, újabb milliókat veszíthet – figyelmeztet a szakmai elit. Illetve, ne hazudjunk, ettől a hárommilliótól még van elvárása Romániának: az a sokat emlegetett havi 57 lej, ami begyűjtve jelentős tétellé gyarapszik.

Eközben a politika csak egy dologra képes figyelni: minél nagyobb bevételeket kell produkálni a központi és helyi költségvetés számára. Mert egy dolog a második világháború óta nem változott itt: a nép nem tanulta meg, hogy a saját érdekében nyomást gyakoroljon a politikára, amely képtelen megérteni, mi történik az országban és nem is érdekli, melyek lennének a lakosság és a társadalom szükségletei.

Erre csak néhány példát sorolhatnánk, amihez nem kell antropológiai vagy szociológiai végzettség, még egy romániai politikus is megértheti, hacsak nem azzal van elfoglalva, hogy a lopott közpénznek hogyan gyártson elfogadható életrajzot. Az általánosítás, azt hiszem, elfogadható, hiszen itt már ült börtönben kormányfő, hadügyminiszter is, meg szűkebb kabinetre való választott „atya”, közpénzek vagy -vagyon eltulajdonításáért, sikkasztásért, pénzmosásért. Úgyhogy bűzlik ez a kontingens. Ami a példákat illeti, az egészségügyi személyzet kivérzése, emigrációja az egész román társadalomra kihat, a kórházak lassan a szükséges személyzet felével működnek (miközben a halott szemfödelére is egészségügyi biztosítást követelnek). Ecaterina Andronescu vezetésével a hazai szakközépiskolai képzést sikerült annyira lealjasítani, hogy egy-egy hozzáértő kőműves, ács, szobafestő vagy villanyszerelő muzeális értékkel bír majd, el kell hozzájuk zarándokolni, mint egy-egy felkapottabb sámánhoz.

No igen, és a közpénzek felhasználása. Sokmillió euró elköltése és évtizedek eltelte után képtelen volt Románia, hogy használható egészségügyi szoftvert gyártasson, lásd a kártyáinkat, évek alatt nem tudunk legalább használható dokumentációt összehozni pár kilométernyi sztrádához, és még sorolhatnánk. Az idei év legfontosabb üzenete pedig az, hogy bealkonyult itt a kisvállalkozásnak: aki nem képes havi két-háromezer eurót keresni (mert adózás szempontjából ez már megéri), menjen el alkalmazott proletárnak! Ha felveszik. Ez a hivatalos üzenet.