Román tavasz?

Nyílt titok, hogy a pártversenyre épülő parlamentáris demokráciákban a „szakértői kormány” fából vaskarika. Az alkotmányos monarchia egyes változataiba politológiailag, jogdogmatikailag beilleszthető lenne, de ott, ahol az egész rendszer a törvényhozásra épül – amelytől a kormány is függ, a törvényhozásba pedig a pártoligarchiák versenye alapján kerülnek be a képviselők – a rendszer logikájának mond ellent a szakértői kormány működése.

Úgyhogy lássuk a medvét, nézzük, mennyit tölt ki a Dacian Cioloş vezette kormány a nagyjából egyéves mandátumából. A különböző országokban a tüntetések révén hatalomra került kormányok az utóbbi időben a háttérhatalom bábjainak bizonyultak: a káoszt és vért hozó „arab tavasz” mellett a legdurvább példa erre a forradalomnak aligha nevezhető ukrán puccs volt, melynek vonatkozásában már könyvtárnyi anyag került nyilvánosságra a mindkét oldal embereit az eszkaláció érdekében gyilkoló mesterlövészek bevetésétől a konkrét összegig, amit az amerikai titkosszolgálat a törvényes kormány megbuktatására költött.

Háttérhatalmi ukázra utalhat az is, hogy a pártok nem vállalták a jelöltállítást, így került sor Dacian Cioloş kormányalakítással való megbízására. Az ok egyelőre rejtve marad, hiszen a román „demokrácia” mindkét nagy politikai tömbje engedelmes kiszolgálója volt a globalista háttérhatalomnak, s eme erőközpont első számú nyíltszíni megjelenítőjének, az Egyesült Államoknak. Leszámítva persze a bevándorlás kérdését, amelyben a Ponta-kormány kettős játékot játszott: egyik oldalról kihasználta az alkalmat a magyar kormány szapulására, másik oldalról viszont a román nemzeti érdeknek megfelelően elutasította a kvótarendszer intézményét. Nem elképzelhetetlen, hogy ez volt a román kormányváltás mögött, ha valóban így van, hamar kiderül. A feltételezést erősíti, hogy sokan az új miniszterelnököt Soros György emberének tartják s a miniszterek között is akad, aki a globalista világhatalom valamely nyilvános intézményéhez kötődik.

Még a nemzeti oldalon is szinte általános a vélekedés, miszerint magyar szempontból jó lehet az, ha Románia globalizálódik, ha a románság tudatát is kilúgozza a Soros-birodalom által szimbolizált kozmopolita tudatipar. Mindez azok után nem meglepő, hogy az utóbbi bő százötven esztendőben – beleérve 1848-at is – igencsak megtapasztalhattuk a mélyortodox román nacionalizmus agresszív megnyilvánulásait. Azt viszont aligha remélhetjük, hogy a mi közösségünkre ez a tudatmosás nem fog hatni, hiszen máris tapasztalható, hogy a most felnövekvő nemzedékek nagy része szinte annyira talaj-, érték- és gyökérvesztett, mint a nyugatiak.

Mindazonáltal leszögezhető, hogy a Cioloş-kormány magyar szempontból aligha lesz rosszabb a Ponta-kormánynál. Létezik ugyan olyan pesszimista logika is, miszerint éppen azért, hogy bizonyítsa román nacionalista elkötelezettségét, rajtunk statuál majd példát, ezt látszik alátámasztani a minap megesett rendőri túlkapás az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjén. Ezzel együtt úgy vélem, hogy az alapvető töltet is számít. Bármit is mondjon az RMDSZ egykori sztárszenátora, Ponta kezdettől a nyílt magyarellenességre alapozott, és ez akkor is így van, ha kormányra emelte az RMDSZ-t. Cioloş indíttatása, retorikája más, nem véletlen, hogy az RMDSZ is bizalmat szavazott a kormánynak, Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke pedig nyílt levelet írt az akkor még csak jelöltként aposztrofálható miniszterelnöknek, felsorolva, hogy mi mindenben kellene lépni ahhoz, hogy Romániában valódi rendszerváltás történjen.

Valószínűtlen, hogy az új miniszterelnök felvállalná e nyílt levében foglalt ésszerű s valójában a távlati román érdekekkel is egy irányba mutató régióalakítási javaslatot. Amennyiben Trianonban nem olyan nagy a román étvágy és a szövetségeseit hátba támadó ország csak a román többségű területeket kapja meg a nagyhatalmaktól, Románia föderalizációja már jó eséllyel megtörtént volna, hiszen az országot erre predesztinálja történelme, máig létező régiós összetétele, mely világosan követhető mentalitásban, nyelvjárásban, népszokásokban s népművészetben egyaránt. Az Izsák Balázs által megfogalmazott jelmondat, miszerint a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell, nemcsak a józan ésszel, de a román érdekekkel is egy irányba mutat, s elfogadást nyerne, ha a román központi hatalom nem fogná fel a Székelyföldet potenciális veszélyt hordozó, homogenizálandó, megszüntetendő területként.

Elképzelhető, hogy a kvótaügyben sikerül továbbra is őrizni a kelet-európai konszenzust. Az EMNP elnöke helyesen tette, hogy beillesztette a kérdést nyílt levelébe, mert ennél aktuálisabb s rövid távon lényegesebb probléma nincs. E kérdés mentén történő állásfoglalás arra is választ adhat, hogy mennyire önálló szereplő az új román miniszterelnök, illetve mennyire fogják szoros pórázra a háttérhatalom emberei.