Nem üres hazabeszélés

Volt, amit bámulnia Mátyás királynak a lováról: a kincses város hétszáz éves történetének legnagyobb sporteseményére került sor a hétvégén. Egyes dolgokban Erdély fővárosa mintha kezdené lehagyni Bukarestet. Nyilván hazabeszélek, de vannak pillanatok, amikor felemelő érzés kolozsvárinak lenni. Ehhez az is kellett, hogy a román fővárost ismét megszállja a nagyzási mánia, és működőképes sportcsarnok helyett megváltást ígérő katedrális építkezéséhez kezdjen. Ezzel csak jót tett Erdélynek, hiszen a világ szeme pár napig ránk szegeződött, és még a viharos franciaországi elnökválasztás sem tudta elnyomni a hírügynökségek méltatásait az eseményről.

A nemzetközi visszhangokból kiderült: Kolozsvárnak nem volt szégyellnivalója. Még úgy sem, hogy az egyik edzőterembe beesett az eső, a közlekedés pedig mifelénk olyan amilyen, ráadásul a tavasz közepén néhány napra a tél is beköszöntött.

Mindazonáltal sikeres tornász-Európa-bajnokságot tudhatnak maguk mögött a rendezők, a nézők pedig bebizonyították, civilizáltan is lehet szurkolni a kedvenceknek. A város és a régió hírnevének csakis jót tett, hogy külföldiek ezrei látogathattak el az ország bizonyítottan kulturáltabb felébe.

Három magyar és négy román érem született, ami a várakozásokat fe­lülmúlta. A tizenhét esztendős Kovács Zsófia történelmet írt azzal, hogy ezüstérmet nyert női összetettben, hiszen a sportág történetében magyar lány ilyen kimagasló eredményt még nem ért el. A román Cătălina Ponor pedig egyenesen szenzációsat alkotott: közel a harmincadik életévéhez ismét aranyat nyert gerendán. Valamikor 14-15 éves gyerekek vitték a tornában a pálmát, de a román hölgy esete is bizonyítja: kemény munkával sokáig a csúcson lehet maradni.

Keserű szájízt hagyott hátra Berki Krisztián ezüstérme lólengésben. Nem mintha egy európai második hely nem lenne nagyszerű és elismerésre méltó, de a magyar sportoló nem a szeren mutatott teljesítménye miatt maradt le az aranyról, hanem amiatt, hogy a gyakorlatát két másodperccel később kezdte meg. Számomra örök rejtély marad, hogy adminisztratív okokra hivatkozva hogyan lehet valakinek a sportteljesítményéből levonni, ezzel gyakorlatilag lenullázva évek kemény munkáját. Egyébként tornában a pontozás mára már jócskán a relativitáselméletre hasonlít: annyira bonyolult és átláthatatlan, hogy a döntőbírákon kívül nagyon kevesen értik a rendszert. Ha másban nem is, de sportesemények szervezésében kezdünk felzárkózni a jobb világhoz. Csak a lendület ne hagyjon alább…