Megcsúfolt Hippokratész

Alig telt el néhány nap az új évből, amelytől szokás szerint mindenki jobbat vár, mint az előbbitől, máris több felháborító esemény tartja lázban a társadalmat. Valahol az ország déli részén egy orvosnő elzavarta a beteget mondván: nincs kedvem beutalni magát, és akkor mi van? De ne gondoljuk, hogy a rossz dolgok mindig máshol történnek: az utóbbi évek egyik legmegrázóbb egészségügyet és pácienseket érintő botránya éppen a civilizáltnak vélt Kolozsváron tört ki. Az ügyben szereplő orvos túl azon, hogy átverte az államot, és eszméletlen vagyont harácsolt össze a szerencsétlen rászorulók hátán, állítólag majdnem megölte az egyik beteget, hogy ellenségének vélt orvoskollégáját kellemetlen helyzetbe hozza. Most már gyilkossági kísérlettel is vádolják. Ennek ellenére a bíróság még mindig nem tartja megalapozottnak a letartóztatását. De ez már egy másik téma…

Ne essünk tévedésbe, és ne általánosítsunk, hiszen nem minden egészségügyi dolgozó nézi csak a saját érdekeit. Nem minden orvos vagy beteggondozó fizethető le, vagy várja el a figyelmességet. Vannak, akik még komolyan veszik a hippokratészi esküt, amiben az orvostudomány atyja valami olyasmit hagyott utódaira, hogy „tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik”. Az ókorból visszhangzó etikai leckéből ennyi elég is kellene, hogy legyen azoknak a mai orvosoknak, akik a betegek érdekei elé helyezik a sajátjukat.

Ám a probléma sokkal összetettebb, és nem pusztán az orvostársadalmat érinti. Sok esetben az emberek toleranciája és tudatlansága vezet oda, hogy egyesek kiskirályoknak higgyék magukat. Egy velejéig romlott társadalomban az emberi méltóság általában az utolsó helyen szerepel. Erre pedig a legjobb bizonyíték a betegek meghurcolása a még betegebb egészségügyi rendszer által. Vannak aztán olyan bajban levő elkeseredettek, akik úgy járulnak az orvos elé, mintha magát a Teremtőt látogatnák meg. Nem csoda, hogy hatalmuk tudatában egyes orvosok úgy bánnak a szegény beteggel, mint egy utolsó nyomorulttal. Sokszor elfelejtjük, hogy az orvosi szakma is ugyanolyan, mint a többi. Az orvos, az ápoló is fizetést kap munkájáért, akárcsak az esztergályos, az atomfizikus, a fodrász vagy éppenséggel az újságíró. Talán még az sem baj, ha hálát érzünk és azt jószántunkból ki is fejezzük a minket gyógyítónak. De amikor kikövetelik azt és életekkel játszanak, az már mélységesen elítélendő bűncselekmény.