Somogyi Botond
2025. április 05., 08:202025. április 05., 08:20
2025. április 05., 08:262025. április 05., 08:26
Kíváncsi vagyok, hányan lesznek a sétatéri tüntetésen. Te nem? – kérdezte csütörtök este a lányom, miközben mindketten készültünk a kolozsvári ifjúsági szervezetek által meghirdetett békés felvonulásra a magyarverés ellen. A megmozdulást a fiatalok azért szervezték, mert hétfő este a kolozsvári U és a CFR közti város derbi után U-szurkolók egy kisebb csoportja maszkban magyar fiatalokat támadott meg a Szamos partján.
Nem, nem vagyok kíváncsi, mert tudom, hogy nem lesznek sokan – mondtam halkan félig magamnak, félig hangosan: sajnos az utóbbi időben szinte egyetlen tömegmegmozdulásra sem gyűlünk össze annyian, amennyien kellene. Vagy fogalmazzunk inkább másképp: amennyien korábban. Tudom, a kincses városban sok eseményt szoktak rendezni, egymást fedik a rendezvények, és nem lehet mindenki minden eseményen jelen, főleg, ha azok éppen egyidőben vannak.
Igaz ugyan, hogy a tüntetést a kolozsvári fiatalok hirdették meg, de hát kérem szépen: nincsenek a városban közéleti személyiségek, politikusok, papok, tanárok? Nincsenek nagybácsik és nagynénik, nagymamák és nagytaták? Akiknek gyerekei, unokái, unokaöccsei, tanítványai, hívei holnap hasonló atrocitásoknak lehetnek elszenvedői?
Semmit nem ér az egész, úgysem tudunk elérni semmit – mondta otthon a fiam. S bár egyetértettem vele, mégis elmondtam: lehet, hogy a románok szempontjából ugyanaz lesz az eredmény, vagyis semmi változást nem érünk el. De szolidárisak kellene lennünk magyar testvéreinkkel, ki kell állnunk az erőszak ellen, hallatni kell hangunkat minél többen. Ha azt látják, hogy csak egy maréknyi embert érdekel honfitársainak sorsa, akkor tényleg nem fog semmi sem változni. Ha óriási tömeg hömpölyögne az utcán, talán jobban felfigyelnének a városban és az országban is. Talán... De így?
Sajnos a mai felgyorsult világban – amikor az egyéni boldogulást tartja mindenki a legfontosabbnak – a közösség erejére, a szolidaritásra és az áldozatvállalásra senki nem ad egy fabatkát sem. Egy-egy ilyen eset és az azt követő békés felvonulás kevés kolozsvári magyarnak éri el az ingerküszöbét. Megelégszünk azzal, hogy egy-egy politikus néha szóváteszi a dolgot, aztán hamar elfelejtjük. És majd jöhet a következő atrocitás. Amely jönni is fog.
mert még a parlamentben is felszólalt, és kiállt a helybenhagyott magyarok mellett. De ezt ő sajnos nem tudja megoldani a parlamentben, főleg most választások előtt nem. Nekünk is több áldozatot kellene vállalnunk azokkal szemben, akiket bántalmazás ért. Mert lehet, hogy holnap mi leszünk az áldozatok. Az eset ugyanis nem egyedi, az U szurkolók már sokadik alkalommal ragadtatták magukat hasonló cselekedetre. A közvélemény pedig jobbára hallgat.
Milyen szép lett volna, ha a Sétatérről elindult több száz magyart a Cluj Arena elé érve az U-sok egy jobb indulatú csoportja fogadja. Akik elnézését kérnek a drukkerek nevében, elítélik az ultrák cselekedeteit, a békés együttélésre hívják fel a figyelmet, és kérik a vétkesek példás megbüntetését.
Vagy mint egykor Gheorghe Funar. Csakhogy a móc intelligensebb, mint elődje, és sokkal jobban palástolja irántunk érzett ellenszenvét. Néha-néha pedig kimutatja foga fehérjét. Most is azt mondta: „semmi sem utal a támadás etnikai indíttatására”.
És ha még igaz is lenne: akkor már nem kell súlyos testi sértés miatt vádat emelni az elkövetők ellen? Mert U-szurkolók? Felfordul az ember gyomra. És még vannak magyarok, akik minden alkalommal képesek Bocra szavazni. Hol van az eszük?
Nyilván merő optimizmus volt részemről, hogy az U-sok együttérző cselekedetét hiányoltam a tüntetésről. Az viszont talán
De senki az égvilágon nem mondta azt, hogy azért ezt nem kellett volna. Egyetlen román hölgy csatlakozott a felvonulókhoz, aki menet közben tudta meg, hogy mi történik a Sétatéren.
Amúgy a kolozsvári CFR futballcsapatának elnöke, a nagybányai származású Cristi Balaj (aki állítólag magyarul is beszél) is azt nyilatkozta a tévében, hogy a bántalmazott magyarokat – akiknél nem volt CFR-sál vagy bármilyen más megkülönböztető jel – nem etnikai hovatartozásuk miatt érte a támadás. Igaz, utána azt is kijelentette, hogy a kolozsvári csendőrök jelentős része az U-t támogatja, nem tudja és nem is akarja végezni a munkáját becsületesen akkor, amikor a CFR-ről és szurkolóinak védelméről van szó. Sőt, újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy hiába beszélne a csendőrség vezetőségével vagy éppen Emil Boc polgármesterrel, mert „nyilatkozatok szintjén Kolozsváron minden rendben van”.
Vagyis fejétől büdösödik a hal.
Rostás Szabolcs
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Balogh Levente
Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.
Balogh Levente
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Makkay József
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Balogh Levente
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Páva Adorján
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Makkay József
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
szóljon hozzá!