Lejöttünk a faliújságról

Az idő, a távolság, a méret mindig is számított. Bár nyilván az utóbbit sokan tagadják. Őseink a Nap, a Hold, a csillagok járását figyelték, hogy meghatározzák, milyen gyorsan jár el az idő fölöttük. Aztán megalkották a napórát, a toronyórát, a zsebórát és többek között a stopperórát is. Innentől kezdve elmondhatjuk, versenyt futunk az idővel. Aki nem veszi figyelembe a távolságot és az időt, annak nagy az esélye, hogy fejjel fusson a falnak.

A rómaiak, a görögök és más ókori népek hamar rájöttek, az idővel való versenyfutásból akár dicsőséget is lehet kovácsolni. Akkoriban még csak dicsőséget. Megszületett hát az egymás közötti versengés és később a jelszó is: „Citius, altius, fortius”. Persze, a latin mondást ma már sokféleképpen lehet fordítani. Például így: „pénz, pénz és még több pénz”.

Voltak idők, amikor a győzelemért egy faág volt a jutalom. Amit hatalmas becsben tartottak őseink, noha csupán szimbolikus értéke lehetett. Csecsebecse volt, a lényeg talán nem is a jutalom értékében rejlett, hanem abban, hogy a győztest egy életen át a tenyerükön hordozták a polgárok. Szoborba öntötték, megverselték és megfestették a hőst.

Amikor osztódással kezdett szaporodni a világ, és az ideológiák két félre szakították a nagy egészet, nagyobb súlyt és másféle értéket kaptak a győzelmek a sportban is. A világ legatyásodott, de ugyanakkor a semmire rémesen büszke felében maradt a szimbolikus érték, az erkölcsi dicsőség. Illetve a győzelemért járó, ugyancsak szimbolikus jutalmazás. Mert ugye a sportoló a hazáért, a nemzetért, a pártért izzadt vért, látott duplán a megerőltetéstől, és adott fel gyermekkort, családot, otthont. Az élen járó sztahanovisták is megelégedtek azzal, hogy nevük megjelent a Pravdában. Az nem számított, hogy csak akkor zuhanyoztak, ha esett kinn eső, és a nagymama által küldött szalonnát esetleg gyertyafény mellett fogyasztották el. A párt megszabta, mennyi és milyen színű érmeket kell hazahozni, közben nagyon vigyáztak arra, hogy a plecsnivel együtt a versenyző is visszatérjen a messzi távolból. De a párt minden segítséget megadott, hogy élsportolói nagyobbak, jobbak, gyorsabbak legyenek. Olyannyira, hogy ma sem lehet tudni, a keletnémet és a kommunista láger egyéb sportolói mitől döntögették néhány sportágban sorra a világcsúcsokat. Csak az tűnt fel idővel, hogy a lányok baritonra váltottak és a férfiaknál is férfiasabbak lettek, míg a fiúk akkorára nőttek, hogy alig fértek be a stadionok kapuján.

Ha nem volt eredmény, ha a faliújságban való megjelenés sem sarkallta jobb eredményekre a sportolókat, akkor „a vasököl odacsapott, ahova köll.” Jobb diktatúrákban ez ma sincs másképp: Robert Mugabe, Zimbabwe 92 éves, örökifjú diktátora igen eredeti módon „jutalmazta” az olimpiáról érem nélkül hazatért sportolókat. Alig léptek a szerencsétlenek afrikai földre, máris börtönben találták magukat. Azért a nép többi fiához képest így is szerencsések, hiszen a néhai Csaó barátja tízezreket tett már el láb alól hazájában… „Rendes” diktátorhoz méltóan, Mugabe kedves szavakkal meg is indokolta döntését: „az ország pénzét költöttük ezekre a patkányokra, akiket sportolóknak nevezünk. Ha nem képesek meghozni az áldozatot, mint tették azt szomszédaink Botswanában, hogy legalább egy ezüstöt nyerjenek vagy a 4–5. helyen végezzenek, miért pazarolták el a pénzt?” – tette fel a kérdést Mugabe elvtárs.

Erre mondják a multimilliomosok, hogy a pénz nem boldogít. Ám a világ nagyot fordult, a pénz a sportban is számít, és ezt ma már tudják az uralkodók leszármazottai, napjaink kisebb-nagyobb Sztálinjai, de a pelenkás gyerekek is. A kommunizmus bölcsőjének utódállama sem olajágat adott érmeseinek: Putyin betartotta olimpia előtt tett ígéretét, és az érmet szerző összes sportolójának egy BMW-t ajándékozott. Az aranyérmesek X6-ost (ennek ára megközelítőleg 70 ezer euró), az ezüstösök X4-est kaptak, míg a bronzot szerzők egy X3-assal távozhattak az ünnepélyes átadásról. Még több gépkocsit ajándékozhatott volna Oroszország első számú sportolója, ha a „rohadt imperialisták” nem torpedózzák meg holmi doppingvádak alapján a ruszkik küldöttségét.

Még hogy nem változik a világ: az Egyesült Államok győztes sportolóit ehhez képest mindössze 25 ezer dollárral jutalmazták. Mintha térfelet váltottak volna az ellenfelek, és szünet után már semmi sem lenne a régi…