Hejha 2016 Erdélyben: kisebb eltolódások a politikai térképen

A politikai egység mítoszának bűvölete még ma sem oszlott el mifelénk, így az erdélyi magyar választóközönség belső indíttatásait figyelembe véve a magyar–magyar verseny terepe a helyhatósági választás s azon belül is a tömbmagyar települések. E megmérettetés alkalmas a pártok közötti erőfelmérésre, azzal együtt, hogy itt is van egy torzító elem: a szórványban, ahol az egyes testületekbe való bejutás múlhat azon, hogy indul-e két vagy három magyar párt, a két autonomista szervezet sok esetben nemzeti felelősségből nem indít jelöltet.

Két és fél pólus

A vasárnap lezajlott helyhatósági választás nem hozott érdemi változást a sajátos két és fél pólusú erdélyi magyar politikai erőtérben. Két és fél pólus, mondom, mert bár az MPP stratégiai egyezséget kötött az RMDSZ-szel és ismételten e pártot támogatta a különböző választási megmérettetéseken, mégiscsak egyes helységekben az RMDSZ ellen indult az Erdélyi Magyar Néppárt támogatásával.

Ha összevetjük az eredményt a 2008-as voksolással, szembetűnő az autonomista oldal térvesztése. Különösen Háromszéken fájdalmas a vereség, ahol 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott, mint az RMDSZ listája. A választók nem díjazták a két autonomista párt, az MPP és az EMNP csörtéit, mindkettőt keményen megbüntették, nem foglalkozva azzal, hogy ki a felelős a testvérharcért.

Az RMDSZ jellemzően megőrizte pozícióit, egyetlen komolyabb szimbolikus vereséget szenvedett, s azt Székelyudvarhelyen. Arra senki nem számított, hogy a hajdan elsöprő magyar többségű, de mára szinte elszórványosodott nagyvárosokban, Kolozsváron, Nagybányán és Nagyváradon magyar polgármester lesz. Szóba jött viszont esélyesként Szatmárnémeti, ami nagy sikere lett az RMDSZ-nek.

Megérdemel pár szót Marosvásárhely is, ahol Soós Zoltán indult mindhárom magyar párt támogatásával, de sajnálatos módon vesztett. Soósnak 25 557 szavazatot sikerült összegyűjteni, ami lehangoló, tekintve, hogy 2012-ben Frunda 28837 voksot gyűjtött. A csökkenő tendencia egyértelmű, Borbély Lászlóra 2008-ban 34 374-an szavaztak, Kelemen Atillára 2004-ben 34 625-ön. Lehet most azon tanakodni, hogy Dan Maşca feltűnésével, a választóközönség elfáradásával vagy Soós személyével volt-e baj. Azon is morfondírozhatunk, hogy más jelölt kapott volna-e vagy sem több szavazatot, vagy mi lett volna, ha az RMDSZ erőteljesebben támogatja Soós kampányát. Ám a számok sajnos számok maradnak. Tény az, hogy a Marosvásárhelyen élők 2000 óta először (amikor is Fodor Imre vesztett párszáz szavazattal) jó szívvel és nyugodt lelkiismerettel adhatták volna szavazatukat a közös magyar jelöltre. Másképp nézne ki a magyar jövő, ha ezt kellő számban meg is teszik a marosvásárhelyiek. S ezzel nem akarok választópolgárra mutogatni, a polgár olyan, amilyenné a társadalmi környezet és azon belül a saját elit teszi. Közös felelősségünk, hogy ide jutottunk, hogy egy kifogástalan legitimitással rendelkező, előválasztáson jelöltséget nyert prominensünk kevesebb szavazatot kap, mint a neptunista, nem egyszer hamis tényközlésen kapott, a magyar érdekek ellen ismételten fellépő Frunda György – igaz, négy évvel korábban. Értékeljük, hogy ellentétben a 2000-es választásokkal, úgy hírlik, hogy Soósék időben óvják meg az eredményt, ugyanis nem meglepő módon ismét fennáll a csalás gyanúja, ráadásul több síkon is (szavazatok érvénytelenítése, új személyi igazolványok tömeges kiadása a választást közvetlenül megelőzően).

Autonomisták potenciálja

Az udvarhelyi autonomista győzelem azt jelzi, hogy a választópolgárok értékelik a nemzeti oldal összefogását, s üzeni, hogy soha nem késő a jó irányba lépni. Hogy megértik az idők üzenetét az MPP vezetői, abban erőst kételkedem. Mint ahogy abban is, hogy az MPP elvhű részének lesz ereje Biró Zsoltot leváltani és egy hiteles, következetes, nem törlesztésben, hanem magyar jövőben gondolkodó autonomistát a párt élére állítani.

Ténykérdés, hogy az MPP-nek van mivel dicsekednie: az RMDSZ-szel és kisebb részben az EMNP-vel való ügyes koalíciókötés megkétszerezte polgármestereinek számát. Társadalmi támogatottsága ugyanakkor nem nőtt, hanem csökkent. A kézirat lezártának idején a BEC 94,63 százalékos feldolgozottság mellett kiadott adatai szerint a néppárt polgármestereit, helyi és megyei tanácsosi listáit lényegesen több választó támogatta, mint az MPP-ét és ez meglátszik a tanácsosi mandátumok számában is.

Biró Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy szerinte az eredmények, valamint az a tény, hogy MPP-s jelölteket támogatott egyes településeken az RMDSZ, más településeken az EMNP, azt igazolta, hogy „az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában”. Tetszetős magyarázat, és van is benne valami. Abban az értelemben, hogy az MPP bázisa, a törzsgárda húz a néppárt fele, míg a vezetőség egyre inkább RMDSZ-típusú komprádorpolitikában gondolkodik, „spágás” érdekérvényesítésben, ami az RMDSZ fele teremt kapcsolatot.

Az egyetlen következetes autonomista politikai erő, az Erdélyi Magyar Néppárt csapatát megtépázta az elmúlt négy esztendő. A megmaradtak igyekeztek helytállni. Kevés pénzből korrekt kampányt folytatva megőrizték a helyi tanácsosaik nagy részét. A mindösszesen három megyei tanácsos lehangoló eredmény, mint ahogy az is, hogy polgármesteri székhez sehol nem jutott a párt. Ugyanakkor tény az is, hogy sikerült megmaradni a politikai térképen, s elnyerni a magyar szavazatok 5–8 százalékát. Ez kétségkívül kevés ahhoz, hogy kellő zsaroló potenciált jelentsen, hogy erre támaszkodva rászorítsák az RMDSZ-t a következetes és autonomista politizálásra, de elég ahhoz, hogy ne lehessen leírni a pártot, mint önálló politikai tényezőt.

Mert ha csak annyi szerepe marad a néppártnak, hogy nem hagyja, hogy az RMDSZ-szel teljesen elszaladjon a ló, már akkor megvan a szervezet létértelme. De ennél nagyobb a feladat. Előbb-utóbb át kell venni az erdélyi magyar érdekképviseleti funkciót attól a párttól, mely kereken húsz esztendeje, az 1996-os puccsszerű, a belső szabályokat lábbal tipró kormányzati szerepvállalással feladta a távlati magyar érdekeket, a nemzeti önkormányzat eszméjét, az autonómiát.