A magyarok kimenetele

Románok körében ma is tartja magát az az általános nézet, hogy a honfoglaló magyarok vademberek voltak, akik nyereg alatt puhított nyers húst fogyasztottak, és mindent elpusztítottak, ami az útjukba került. Nem úgy, mint ők, a vendégszeretők, akik évezredek óta élnek a Kárpát-medencében, Európa őskultúráját képezik, és Erdély mindig az övék volt és marad. A magyarok bejövetele tehát ördögtől való, kimenetelük viszont üdvözlendő gesztus lenne.

Kétség nem fér hozzá, hogy Romániában élő és egyre fogyatkozó kissebség vagyunk, és olykor valóban csak a kimenetelben találjuk meg igazi önmagunkat. De amíg itt vagyunk, ugyanazok a törvények érvényesek ránk is, és azt is el kell ismerni, hogy ugyanazt a keserű kenyeret fogyasztjuk. Ez távolról sem jelenti azt, hogy ugyannak örvendünk, és bánatunk sem mindig ugyanaz, mint a többségé.

Az RMDSZ elnöke után Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke is kimondta – nyilván nem az egyedüliek –, hogy a magyarok nincs mit, és miért ünnepeljenek a románok nagy egyesülési centenáriumán. És úgy általában december elsején. Ám a többség szerint, aki nem örül Trianonnak, az nincs mit keressen ebben az országban.

Valószínüleg Erdély annak idején egyesült volna Romániával, ha akarjuk, ha nem, hiszen a románság többségben volt (az 1910-es népszámlálás szerint ők tették ki a lakosság 53, 8 százalékát), és bármilyen népszavazás feléjük billenti a mérleg nyelvét. De nem azért történt meg az összeborulás, mert ezt a vidéket mindenkor dákok lakták. Tisztában voltak ezzel az egyesülés létrehozói is, akik minden itt élőre gondoltak, hiszen a Nagy Nemzetgyűlés „teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő kisebbségnek” megfogalmazással szentesítette jogaikat. Csakhogy ezekről hamar megfeledkeztek.

Más történelmi kontextusban Erdély maradhatott volna Magyarországé, de akár független is lehetet volna. Ám a történelmet nem a „ha” és a „volna” írja, hanem a tények. De azért engedtessék meg, hogy fájó történéseknek ne örüljünk, és ne ünnepeljük azt, ami elveszett. Egyébként még egyes románok szerint is rosszul van megválasztva december elseje „nemzeti ünnepnek”, éppen azért, mert nem jelenti mindenkinek ugyanazt. Mások szerint viszont – sajnos ők vannak túlsúlyban – az „egységes nemzetállamban” fel sem vetődhet, hogy bárki is másként gondolkodjon a nagy egyesülésről.

Legyünk őszinték: lelke mélyén a többség egyetért azokkal a román politikusokkal, akik – ha valamiért felemeljük a szavunkat –, távozásra bíztatják a kisebbséget. És sokan bíznak abban, hogy kimenetelünk addig nem ér véget, míg magnak se maradunk az „ősi dák” földön.