Hirdetés
Balogh Levente

Balogh Levente

Trump saját maga által előidézett kudarca

2026. november 04., 20:252026. november 04., 20:25

Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.

Miközben a joggal bírált Biden-adminisztráció után sokan bizakodva várták Trump második mandátumát, a régi-új elnök egészen más arcát mutatta, mint első elnöksége idején. Az agresszivitásig elmenő proaktív külpolitikai irányvonalat választotta, minden bizonnyal azért, mert stábjával együtt úgy értékelte:

Washingtonnak a saját szája szerint kell meghatároznia a Kína egyre erősebbé válásával és a globális Dél felemelkedésével előálló új világrend alakulásának irányát, ha már megakadályozni nem tudja a változást.

Ezt lehetett volna ugyan diplomatikusan és a szövetségesekkel fennálló hagyományos jó viszony alapján is intézni, Trump ehelyett gyakorlatilag újraválasztása óta úgy viselkedett, mint a párbajfüggő cowboy, aki berúgja az ivó ajtaját, és mindenkibe beleköt, aki pedig szembeszáll vele, azt megpróbálja erőszakkal semlegesíteni.

Miközben amerikai szempontból alapvetően érthető, hogy a sarkvidéki jégtakaró visszahúzódása nyomán a kínai és orosz ellenőrzés visszaszorításának érdekében hatékony ellenőrzést szeretne a sarkvidéki átjárók fölött, az már kevésbé, hogy

szinte már gyarmatosító hódítóként lépett fel Dániával szemben az ebből a szempontból stratégiai fekvésű Grönland megszerzése érdekében.

Noha végül kedvező megállapodást írtak alá az amerikai támaszpontok üzemeltetéséről, de azon az áron, hogy nem csak Koppenhágával romlott meg a viszony, hanem számos más európai országgal is.

Hasonlóképpen jogos elvárás, hogy a NATO-szövetségesek a tőlük telhető legnagyobb mértékben hozzájáruljanak saját biztonságukhoz, és ne csak az amerikai védőpajzsra számítsanak. Ám itt is kontraproduktívnak bizonyult az arroganciába hajló követelőzés és fenyegetőzés, mivel a nyilvánosság előtt tette kérdőjelessé a szövetségesi szolidaritást, ami arra sarkallhat egyes külső riválisokat, hogy provokációkkal tegyék próbára, maradt-e még kohézió a katonai szövetségben, és ha igen, mekkora.

A „Donroe-elv” alkalmazása, vagyis a saját érdekszférának tekintett közép- és dél-amerikai régió fölötti ellenőrzés biztosítását szavatoló venezuelai kaland, azaz a szélsőbaloldali José Maduro elnök elrablása ezekhez képest még akár bocsánatos bűnnek is számítana, az Irán elleni háború viszont már stratégiai hibának minősíthető. Miközben a hivatalos indoklás szerint erre azért volt szükség, hogy megakadályozzák Teherán atomfegyverhez jutását, a gyanú szerint inkább arról szólt, hogy

az iráni diktatúra megdöntésével kampánymuníciót biztosítsanak Trump számára az amerikai félidős, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök számára pedig az izraeli „rendes” parlamenti választáson.

Az eredmény mindkét országban látható. Miután kiderült, hogy alaposan alábecsülték Irán ellenálló, illetve károkozási képességét, és az iráni csapások nyomán egyrészt instabillá vált a közlekedés a Hormuzi-szoroson, ahol a világ kőolajszállításának húsz százaléka zajlik, jemeni proxyjai, a húszik révén a Bab el-Mandeb szoroson keresztül is nehezebbé vált a közlekedés, és a környező arab államok energetikai infrastruktúrája is jelentős károkat szenvedett, a lokálisnak szánt háború hatásai globálissá váltak, és a fellépő üzemanyagár-emelkedés az amerikai polgárokat is sújtotta.

Ez vezetett végül a fájó kudarchoz, hiszen ha azért szavaznak valakire, mert ígéretet tett egy már zajló háború lezárására – lásd az ukrajnai konfliktusban való közvetítést –, akkor

nemigen fogják értékelni, ha ehelyett újabb háborút indít, amelynek a következményeit ráadásul az amerikai választópolgárok nyögik.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Trump-kudarc: a demokraták átvették az irányítást a képviselőházban és a szenátusban is
FRISSÍTVE - Trump-kudarc: a demokraták átvették az irányítást a képviselőházban és a szenátusban is

Az előzetes becslések szerint valószínűsíthető, hogy jelentős győzelmet aratott az ellenzéki Demokrata Párt az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős választáson: biztosnak tűnik a képviselőházi és a szenátusi többség átvétele a republikánusoktól.

A Trump politikájával szembeni elégedetlenséget jól tükrözi, hogy a demokrata előretörést még az az egyébként egyáltalán nem alaptalan vád sem tudta megakadályozni, hogy a párt, illetve egyes politikusai gyakorlatilag a szélsőbal irányába csúsztak el. Az, hogy még az eddig republikánus erősségnek számító Texasban is képesek voltak kikapni,

  • óriási blamázs,
  • amiért egyedül az elnököt és az általa képviselt politikát terheli a felelősség.

Az amerikai választás eredményének természetesen globális kihatásai is lesznek, hiszen még mindig a világ vezető szuperhatalmáról van szó, még akkor is, ha hatalma és befolyása megroppanóban van. Gyengülhetnek például a tárgyalási pozíciói Moszkvával és Pekinggel szemben, miközben a levegőben lóg annak a lehetősége, hogy Trump éppen novemberben tárgyalóasztalhoz üljön Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Elvégre nehezen tud biztos ígéreteket tenni az esetleges megállapodások betartására, ha azokhoz nem áll mögötte a törvényhozás, amely korlátozhatja az általa tervezett programok finanszírozását.

A kérdés az, milyen következtetést von le az amerikai elnök a választás kudarcból.

A vereség ugyan fájó, de az igazi tét a következő elnökválasztás, amelyen a republikánusok fő célkitűzése a Fehér Ház megtartása – jelen állás szerint vélhetően J. D. Vance alelnök révén –, ami mellé bónusz lenne legalább az egyik ház visszahódítása. A mostani választási kudarc lehetőséget ad az irányvonal korrigálására és a kitűzött célok elérésére, ha az elnök és stábja képes és hajlandó tanulni belőle.

A kérdés ennek nyomán az, hogy átértékeli-e Trump az Iránnal kapcsolatos politikáját, vagy még inkább beleveti magát a háborúba – esetleg a NATO-szövetségeseken próbálja leverni a kudarcot, mondván: azzal, hogy nem csatlakoztak, cserben hagyták, és hozzájárultak a zsarnoki teheráni rezsim talpon maradásához.

Ez tovább mélyítené a törésvonalat a szövetségesek között, ezzel gyengítené a szövetséget, és tovább bátorítaná a riválisokat, illetve potenciális ellenfeleket.

Ha ráadásul a választási fiaskót azzal próbálná kompenzálni, hogy tovább eszkalálja az iráni konfliktust, azzal nem csupán azt jelezné, hogy nem érdekli az annak kirobbantása miatt ellene szavazó amerikaiak véleménye (amire a habitusát ismerve sajnos megvan az esély), de tovább destabilizálhatja a világ kőolaj-ellátását is.

Ami további áremelkedésekhez, rosszabb esetben kőolajhiányhoz, a legrosszabb esetben pedig a háború kiterjedéséhez vezethet – lásd a legújabb iráni fenyegetéseket a romániai amerikai katonai támaszpontok ellen. (Amelyeket azért érdemes a megfelelő kritikával és hidegvérrel kezelni).

Az is megtörténhet, hogy a kudarcot az ukrajnai közvetítésbe való még intenzívebb beleállással próbálja kompenzálni, ami önmagában dicséretes lenne, de félő: azzal járhat, hogy annyira szeretné tető alá hozni a fegyverszünetet, hogy az indokoltnál nagyobb engedményekre tenne ígéretet Putyinnak – például a már orosz fennhatóság alatt álló területek megtartását a fegyverszünet fejében.

Ott van még egy, elvileg biztosabb sikerrel kecsegtetőnek tűnő lehetőség: a kubai kommunista rezsim megbuktatására tett kísérlet.

Ugyanakkor

semmi sem szavatolja, hogy az eddigi háborús kalandok miatt dühös és kiábrándult amerikai polgárok értékelnék, még akkor sem, ha tényleg sikerülne elsöpörni a szélsőséges, diktatórikus rezsimet, és 1959 után helyre tudná állítani a demokráciát a sokat szenvedett szigetországban.

A kifelé tekingetés helyett immár Washingtonra sem árt vigyázó szemeit szegeznie, hiszen januártól a törvényhozás lesz a legfőbb ellenfele. Bár egy nyilatkozatban arról beszélt, hogy igyekszik együttműködni a demokrata többségű Kongresszussal, az a fotó, amelyet szerdán reggel tett közzé a közösségi oldalán, és amelyen egy Vétó feliratú piros baseballsapka látható, nem azt vetíti előre, hogy konfliktusmentes együttműködésre készül.

Persze nem szép dolog a mások gondjának örülni, de az elmúlt közel két év alapján lehet, hogy a világnak az lenne a jobb, ha Trumpot a következő két évben inkább a belpolitikai konfliktusok kötnék le a külpolitikai kalandozások helyett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Az AUR magyarellenes csapdája

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?

Páva Adorján

Páva Adorján

Valami mindig bűzlik Románia közigazgatási húsdarálójában

Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kétséges stabilitás

Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Tisza, az RMDSZ, az erdélyi magyarok és a Csillagok háborúja

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.

Kiss Judit

Kiss Judit

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Makkay József

Makkay József

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?

Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.

Hirdetés