Grúzia-Georgia tájain magyar turistaszemmel (2. rész)

Sztálin külvárosa is Grúzia öröksége

Az Európa-téren kialakított kőtérkép elbizonytalanítja az embert, vajon hol is fekszik Grúzia? Itt egyértelműen Európa nyúlványaként ábrázolják.

Hegyen magasodik a Grúz Anya szobra, ahová drótkötélpályán is fel lehet jutni. A hatalmas alumíniumalak – egyik kezében kardot tartva az ellenségnek, másik kezében boros kupát nyújtva a barátoknak – áll, s így tekint le a Mtkvari (Kura) folyó két partján elterülő városra.

A cár udvari művészének, Zichy Mihálynak a szobra

A belvárosban sétálva meglátogattuk a 19. században befejezett zsinagóga eklektikus épületét, amelynek csak a felső, kisebb termét használják a rendszeres szertartásokon, mivel a nagytermet már nem tölti meg a hívők serege. Ezután több kedves szoborba botlottunk. Az egyik az Eurovíziós Dalfesztivál grúz győztesének állít emléket, a másik egy tamadát ábrázol. A hagyományos grúz vendégfogadásban, ünnepi lakomákon a szertartás-, áldomásmester fontos szerepet játszik. Az ábrázolt ülő figura, kezében kosszarvat tart. Ebből mindig inni kell, ha a tamada tósztot mond, vagy valakit pohárköszöntőre kér fel. Az Óváros főutcájának végén táncolók csoportját, s a környezetbe simulva egy bronz lámpagyújtogatót mintáztak meg. Természetesen a fővárosban sok híres ember, író, költő szobra is megtalálható. Kettőt emelnék ki, egyrészt a korábban említett Sota Rusztaveliét, akiről sugárutat is elneveztek. Budapesten is látható egy mellszobra, a Kútvölgyi és Virányos út sarkán egy kis tér is viseli nevét.

A másik szobor szívünket melengetheti:

• A festő – aki négy orosz cár udvari festőjeként élte életét – egy orosz kiadó kérésére érkezett Grúziába, ahol hosszabb ideig tartózkodott, hogy valósághűen tudja illusztrálni a kiadandó könyvet.

• Ez idő alatt kapcsolatba került Tbiliszi értelmiségével, felkérésükre több állóképes bemutatót alkotott A tigrisbőrös lovaghoz.

• 1881-ben az állóképek sikere nyomán Ilja Csavcsavadze, az új grúz irodalom megteremtője felkérte a kiadandó eposz illusztrálására.

• Azóta a grúzok nemzeti festőjükként tartják számon, s a világban több nyelvre lefordított mű többnyire a Zichy illusztrációkkal jelenik meg. A legutóbbi magyar fordítás Weöres Sándor élvezetes munkája.

A többször újjáépített város

A török uralom hagyatéka a fürdővárosi rész. A búbos kiskupolák, a meleg víz kénes szaga, a csordogáló folyócska hangulata csábítóan hatnak.

Az Óvárosban sétálva megállásra késztet a majd egy évszázadig épült Sioni templom. A Kr. u-i 7. században befejezett épületet igen sokszor átalakították, freskóit átfestették, a grúz egyház jelentős kincsét őrzik itt, Szent Nino keresztjét. Ottlétünkkor éppen egy pár mondta ki a boldogító igent. Görög katolikus esküvői szertaráson láttam már, hogy a mennyasszonyt és a vőlegényt megkoronázzák. Itt lefotózhattam a grúz szertartás székre helyezett két koronáját. Tovább haladva a kupola nélküli háromhajós 6. századi Ancsiszháti templom egyszerű, de többször átépített épületébe térhettünk be.

Az Óváros vége felé haladva sajátos épület ötlött a szemünkbe, a felnőtt bábszínház ötletgazdag, modern megformálásával nem tűnt riasztónak a szép régi, faerkélyes házak között.

Tbiliszi mára nagyvárossá vált. Világmárkák üzletei sorakoznak a fővárosban, az ember szinte otthon érzi magát látva a feliratokat és hirdetéseket. A techno forradalom keretében diszkók sora szórakoztat. Bájos, nagy barnaszemű, dús barna hajkoronájú fiatal idegenvezetőnk többször említette a drogproblémát.

Jóllehet a mongolok például a 14-15. században nyolcszor pusztították el a várost, lakói mindig újjá építették. Tbiliszi hangulata megfogja a ma emberét, mint ahogy a régiekét is. Egy 11. századi örmény krónikás, Uhtanesz például így írt: „Grúzia nagy fővárosa a csodálatos, a tüneményes város.” Az idők során az orosz irodalom nagyjai is felkeresték, Puskin, Tolsztoj, Lermontov is járt itt.

Sztálin szülővárosa, Gori

A fővárostól nyugatra fekvő Gori városába is ellátogattunk. Útközben sok helyütt láthattuk a szőlőkultúra jelenlétét. Számomra feledhetetlenek a száraz, testes itteni vörösborok! Gori Sztálin szülőhelyeként ismert. A grúzok egy része jó emlékét őrzi szívében, így szobrát a hatóságok csak jóval a rendszerváltás után, és az éj leple alatt távolították el. Már életében kezdték építeni múzeumát. Az egyszerű szülői ház fölé védő épületet emeltek, a parkban ott áll ismert páncélozott vasúti kocsija, amellyel a teheráni és a jaltai konferenciára is utazott. Érdeklődve olvastam a múzeumban Lenin és Trockij 1923-ban kelt levelének másolatában: „A grúzok véleménye Sztálinról megoszló.” Sztálin internacionalistának vallotta magát, grúz származását nem hangoztatta. Rosemary Sullivan Sztálin lánya című könyvében így ír erről: „Gyermekként Szvetlana még azt sem tudta, hogy apjának grúz gyökerei vannak… Szvetlana azt állította, hogy

Elhurcolt magyar nők

Tbiliszi környékén épült Rusztavi városa. Egyik útitársunk szerette volna felkeresni, mivel édesapja emlékirataiban szerepelt, hogy ott volt hadifogságban. A helyszínen megtudta azonban, hogy a hadifogolytábornak hűlt helye, lakótelepet építettek a szenvedések színterére. Hazatérésünk után akadt kezembe Kormos Valéria újságírónő A végtelen foglyai című könyve, amiben az 1945 telén kényszermunkára elhurcolt magyar lányok, asszonyok emlékeit írja le. Ebben többen mesélnek a grúz táborokról, amik az ország belsejében és a Fekete-tenger partján is működtek. Az utóbbiban végzendő keserű, kemény munka célját idézem a könyvből: „A Fekete-tengernek ezen a szakaszán a parti homok az úgynevezett magnetit anyagot, egy porszerű vasreszeléket tartalmaz. A kékesen csillogó anyag 20-25 centis sávokat alkot a parti homokfalban. A magnetit por a bakui olajvezetékekhez kell, kitermelése fizikai erővel történik.” S néhány szó az egyszerű grúz népről: „A grúz emberek együttérzése viszont mély nyomot hagyott bennem” – nyilatkozik egy visszaemlékező. Megdöbbentő tény, hogy volt, aki csak harminckét hónap után térhetett haza Grúziából!

(Folytatjuk)