Videojáték, ha komolyra fordul

Villódzó tűzpárbajok, űrhajók és robotemberek a képernyőn, s a gyermekére – akár kényszerű okokból is – egyre kevesebb időt fordító, de különböző társadalompszichológiai felméréseken szocializálódó szülő gyomra elszorul. Mi lesz a magányosságát csak a a számítógéppel megosztó gyerekből? Pedig a videojáték lézersugarakat kibocsátó világának emberi arcai is vannak. Az egyiket úgy hívják: Rosu Kristóf (portrénkon).

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 2012-es végzőse idén már az angliai Stoke-on-Trent közeli Staffordshire Egyetem diplomájával a birtokában ült vissza megszokott otthoni számítógépe elé. De most már nemcsak játszani, hanem beváltani gyerekkori álmát: egyre fontosabb szereplője lenni annak a szűk szakmai világnak, amely előállítja a népszerűségükben megállíthatatlannak tűnő videojátékokat. S hogy ez a minősítés nem puszta becslés, azért Kristóf garantál, aki ma már „súlyos” tanulmányokkal a háta mögött állítja: a szórakoztatóipar eme szegmensében az Egyesült Államokban ma már több pénz van, mint a film- és zeneiparban együttvéve. Világviszonylatban mintegy 100 milliárd dollárra teszik a játékipar forgalmát, ami egy kicsit a filmé alatt van, de lehet, hogy már nem sokáig.

Bár az elektronikus videojátékok legkorábbi példája egy 1947-ből származó szabadalom, a fáma szerint az eredeteknél igazából a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek unatkozó informatikusai állnak, akiknek az ipari vállalatok megközelíthetetlen szentélynek számító szobányi számítógépei előtt valamivel el kellett tölteniük a munkaidejüket. A számítógépek fejlődése persze gyorsan professzionalizálta az ágazatot, s a játékok egyre nagyobb időt hasítottak ki nemcsak gyerekek életéből. Kristófban is egy „ikonikus” videojáték, a Mass Effect nevű sci-fi űreposz megjelenése döntötte el, merre is induljon, ha majd dönteni kell. Amikor azt kérdeztem, tőle, mi ragadta meg ebben a játékban, igyekezett a „játékanalfabéta” kérdező számára is érthető választ adni: „Ez a játék megengedte, hogy a felkínált variációkon belül kiválaszd, mit is mond a főszereplő, arra reagáltak a többiek, s ezzel a történet további alakulását is nagyban lehetett befolyásolni.”

Az akkor tizenegyedikes középiskolás fiúnak nagyon tetszett az összetett, sok fajt és még több rejtélyt és találmányt felvonultató világ. Úgy érezte, nagyon szívesen élne benne. Korábban persze eszébe sem jutott, hogy ebből akár prosperáló jövő is formálható, de a rendelkezésére álló információhalmaz is elegendőnek bizonyult a felismeréshez: ez kell neki. Az egyetemválasztásnál azért maradt fenn a szűrőn a Staffordshire Egyetemnek ez a szaka, mert az ott kínált képzés meglehetősen egyedinek és célirányosnak tűnt. Épp azért, mert a videojáték-gyártás több szegmensére is megtanít, induláskor pedig Kristóf maga sem volt biztos, melyik terület is vonzza a leginkább.

A szakosodás az egyetem második évének vége felé kezdődött, így ma már egyértelmű a válasz a „mit is csinálsz te tulajdonképpen?” kérdésre: videojátékokhoz környezeteket, fegyvereket, autókat, növényzetet, fényeket, atmoszférát. Aztán elmeséli, hogy egy videojátékot elméletileg egyetlen ember is képes összerakni, de gazdaságtalan vállalkozás lenne. Egy-két emberes, független projektek nagy számban készülnek, csak kevésbé ambiciózusak, és kisebb közönségnek szólnak. Ezek akár fel is „robbanhatnak”, a Minecraft nevű garázsprojekt például idén 2,5 milliárd dollárért kelt el. Egy nagyobb játék felépítésénél azonban akár ezer embert is foglalkoztatnak. A helyzetet az Assasin’s Creed (A gyilkos hitvallása) nevű játékkal szemlélteti, amely egyfajta időutazás a régmúlt korokban, a főszereplő pedig mindig a kor valamelyik titkos társaságához tartozik. Kalandok és harcok hömpölyögnek rengeteg részben, ezek előállításán több ezer ember dolgozik – köztük szükség esetén történészek, fegyverszakértők is, hiszen egyáltalán nem mellékes, milyen fegyvert tart a kezében a középkorban eltévedt űrlovag. Kristóf kedvence azonban az űrvilág – nem utolsósorban azért, mert jóval tágabb lehetőségeket kínál a fantázia szárnyalásának.

Nézegetjük az egyetemi évek alatt készült alkotásait, s az első látásra dizájnéri munkának tűnő képek alapján felmerül a kérdés: vajon civilebb területeken – például a műépítészetben – is hasznosítható ez a tudás? Kristóf szerint a vizualizáció terén feltétlenül, amúgy azonban a műépítészek más számítógépes programokat használnak.

Aztán gyorsan széttépjük a sztereotípiát, amely szerint magányos alak üldögél a számítógép előtt, s legfeljebb a világhálón van köze a megbízó cég képviselőjéhez. Ez a legfeljebb tíz embert foglalkoztató projektek esetében lehet igaz, az ezres nagyságrendű munkatársgárdát foglalkoztatóknál már nemműködik, hogy a világ különböző pontjain dolgozzanak. „Technikai értelemben is akadályok merülnek fel, hiszen a munka közben hatalmas mennyiségű adat keletkezik, nem beszélve azokról az egyedi technológiákról, amelyeket a készülő játékokhoz fejlesztettek ki. Ezek használata logisztikailag is sokkal egyszerűbb, ha együtt dolgozik a csapat, nem beszélve az ily módon kialakuló kreatív környezetről” – magyarázza Kristóf.

Rövidesen ő is kipróbálhatja, milyen egy ilyen nagy és rangos csapat tagjaként dolgozni, hiszen augusztustól Oxfordban kezd fizetett gyakornokként a Rebellion nevű játékstúdiónál. Előreláthatólag ott is környezeteken fog dolgozni, növényzet, sziklák, épületek viselik majd a tudása, tehetsége nyomait. Örül, hogy kipróbálhatja ezt a lehetőséget, bár nemrég fejezett be egy egy amerikai cég számára készített mobiljátékot, amelyben előre megadott hangulattervek alapján kellett dolgoznia, díszletet alkotnia.

A közhiedelemmel ellentétben a játékcégek amúgy nem figyelik árgus szemekkel a világ különböző egyetemein tanuló potenciális munkatársakat, a képzés átlagszínvonala ugyanis annyira magas, hogy aki helyzetbe kerül, biztosan megfelel az elvárásoknak. A szakmát Japánban fizetik meg a legjobban, de a világ bármelyik részén tisztességes egzisztenciában reménykedhet, aki bekerül a játékfejlesztési iparba. Akár Romániában is, de mifelénk csak Bukarestben akad egy számottevő lehetőség, a francia Ubisoft cég működtet egy stúdiót és egy tesztelőközpontot.

Rosu Kristóf úgy érzi, jól választott, legfeljebb az asztronautáknak lehet jobb dolguk, de biztosan nehezebb is. Az örök kedvenc, a Csillagok háborúja jelenthet e tekintetben némi kárpótlást – és talán inspirációforrást is.