Unicum, a hungarikum

Kétféle ember létezik: aki már rendszeres Unicum-fogyasztó, illetve aki azzá válik. Mi tagadás, a legendás magyar gyomorkeserű gyárának múzeumában tett látogatás után hajlamosak is vagyunk hitelt adni a fenti megállapításnak. A környezet, a történelem és nem utolsósorban a szakszerű és empatikus tárlatvezetés utolsó mozzanata után már nem is annyira keserű az a gyomorkeserű, az új sztár, az aszaltszilvás változat pedig kifejezetten finomnak tűnik. És már-már várjuk a pillanatot, amikor mi is tagjaivá válunk az unicumivók unikális családájának.

A legenda talán mindenki számára ismerős: 1790-ben a császári udvar orvosa, dr. Zwack különleges gyógynövénylikőrrel kínálta az uralkodót, II. József pedig nem győzte dicsérni az itókát. Ekkor hangzott el a híres mondat is, amely az ital nevét is meghatározta: „Das ist ein Unicum!” (Ez unikum!). A több mint negyven, a világ különböző részeiről származó gyógy- és fűszernövényből gyártott italnak természetesen nem ártott a császári ajánlólevél, ám azóta az idők próbáját is többszörösen kiállta a keserűlikőr. Az 1840-ben alapított gyár több költözés után ma a Soroksári úton gyártja évi közel hárommillió liternyi termékét, a zászlóshajó Unicum pedig átvészelte a kommunizmus tulajdonoscsorbító és minőséghamisító merényletét is, s Zwack Péter 1988-as hazatérése után újra az évszázados minőségben uralja a piacot. Ugyan a társaság már nem hivatalos császári és királyi beszállító, de az Unicum változatlanul uralkodók és egyéb hírességek kedvenc itala, ahogyan arról számos fotó is árulkodnak. Ma mintegy harminc országban vannak jelen, s a rendíthetetlen népszerűségű klasszikus Unicum, illetve az Egyesült Államokban egyre nagyobb teret hódító, a keserűn is édes Unicum Next mellett a legutóbbi sztár, az aszaltszilvás változat, az Unicum Szilva is egyre inkább beváltja a hozzá fűzött reményeket.

A titkos receptet mindig csak a család néhány tagja ismeri, ma a vállalat irányítását 2008-ban átvevő Zwack Sándor, az ugyancsak igazgatótanácsi tag testvére, Izabella, illetve Zwack Péter özvegye, Anne asszony. A dolog azonban sokkal összetettebb annál, minthogy egy megsárgult papiros vándorolna zsebből zsebbe évszázadok óta. Az utánozhatatlan ízt biztosító gyógy- és fűszernövény-kombináció egy része amúgy sem natúr formában érkezik a korlátozott hozzáférésű raktárba, hanem eleve keverékként, így aztán hiába a legaprólékosabb laboratóriumi elemzés is, a titokra még senkinek sem sikerült rájönnie. A titok amúgy is az ízben rejlik, amit az alapanyagokon túl a kétféle módszer, a lepárlás és a kioldás során nyert esszencia összekeverése és érlelése alakít.

A gyárat ma is belengi a tavaly nyáron elhunyt Zwack Péter szelleme. Személyi titkárnője büszkén vezet körbe a néhai tulajdonos ma tárgyalóként működő irodájában, a képekről egy család több évszázados története köszön vissza II. Józseftől, illetve a gyáralapító Zwack Józseftől Zwack Pedróig és Mátéig, a legfiatalabbakig. A túloldali iroda az Anne asszonyé, a két helyiség között lévő titkárságon pedig könnyen elképzeljük a harmincas évek tulajdonosait, a közvetlen beszélő viszonyt futballszimpátia okokból mellőző Zwack Jánost, amint kiszól az ott ülő ügyvédjének: kérem, közölje Bélával, hogy jó reggelt.

A 2500 négyzetméteres gyártelep fölött pedig a jövőbe vetett változatlan optimizmussal mosolyog az ismert Unicum-reklámfigura, a Vizesember.