Tragédia a latyakos kifutón

A leghíresebb angol futballcsapatot nem találta éppen rózsás helyzetben a második világháború vége: lebombázták stadionját, az Old Traffordot, az United arra kényszerült, hogy az örök rivális, a város másik csapata, a City pályáján játssza mérkőzéseit. Ez önmagában is elég megalázó volt, ám ha hozzátesszük, hogy a ’30-as években az MU kétszer is kiesett az élvonalból, és senki nem adott sok esélyt a talpraállásra, érthető, hogy a szurkolók a depresszió határára sodródtak. Ameddig meg nem jelent Matt Busby, a csodamenedzser (képünkön).

Sir Matt Busby 1945. február 19-én vette át a United irányítását, és annak ellenére kötött ki ennél a csapatnál, hogy focistaként sokáig a City játékosa volt. Márpedig hasonló „átigazolás” Manchesterben már-már szentségtörésnek számít. Az örök optimizmusáról híres menedzser még a lebombázott stadionban is égi jelet látott: úgy vélte, a romokból tündöklő klubot lehet felépíteni. És a skót szakember nem tévedett: a Uniteddel kötött egyezsége megváltoztatta az angol futball arculatát.

Busby tisztában volt azzal, hogy a csapatot az alapjaitól kell átalakítani, és ezt csak fiatal és tehetséges játékosokkal, képzett szakemberekkel teheti meg. Asszisztensnek kinevezte korábbi katonatársát, Jimmy Murphyt, aki az ifjúsági csapatért felelt. Innen emelte át a nagy csapatba az elképzeléseinek megfelelő fiatalokat, és a munka két éven belül meghozta az első gyümölcsét: negyven év után, 1948-ben ismét megnyerték az angol kupát. A döntőben azt a Blackpoolt győzték le, amelyben a legendás angol játékos, Stanley Matthews is játszott. 1952-ben, még az „öreg” játékosokra épített csapattal a bajnokságot is megnyerték, de Busby ekkor már úgy döntött, a saját nevelésű, rendkívül fiatal játékosai is megértek arra, hogy bekerüljenek a felnőtt keretbe. Duncan Edwards például mindössze tizenhat évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban, évtizedeken át ő tartotta a legfiatalabb angol válogatott játékos rekordját is. A megfiatalított United játékosait mindenki csak Busby-bébikként emlegette.

 A müncheni tragédia

A csapat Belgrádból repült haza ’58 februárjában, miután a Crvena Zvezdával játszott BEK-mérkőzést, a németországi leszállást a tankolás tette szükségessé. „Rossz volt az idő, havazott, a repülőtér létesítményei sem működtek jól azokban a napokban – mesélte később a tragédia egyik túlélője, Sir Bobby Charlton. – A pilóta háromszor próbált felszállni, kétszer visszatértünk és a repülőtéren maradtunk. Az illetékesek ennek ellenére azt mondták, mehetünk, minden rendben. A felszállópálya latyakja azonban gondot jelentett. Mivel a repülőnek hosszú kifutópályára volt szüksége, nem sikerült időben a levegőbe emelkednie. Amikor a külső kerítést is áttörtük, már tudtuk, hogy baj van. Félelmetes dolog, a legborzasztóbb, ami a sportban megtörténhet, ha fiatal, pályájuk csúcsához közelítő játékosok elhunynak… A baleset után, amikor megláttam Matt Busbyt magam mellett egy pocsolyában, alátettem a kabátom. Látszott, hogy súlyosan megsérült.” Az 1958. február 6-i müncheni légikatasztrófa nyolc játékos (Geoff Bent, Roger Byrne, Eddie Colman, Duncan Edwards, Mark Jones, David Pegg, Tommy Taylor, Liam „Billy” Whelan) és további tizenöt utas – köztük a már említett Miklós Béla – életébe került. A baleset után Harry Gregg kapus eszmélt a leggyorsabban, hatalmas erőfeszítések árán biztonságos helyre vitte Bobby Charltont és Dennis Violletet. Heten a helyszínen vesztették életüket, a csodafutballista Edwards járt a legrosszabbul, ő még napokig szenvedett, mielőtt a kórházban végül belehalt sérüléseibe. Az orvosok Matt Busby túlélésére sem láttak esélyt, a mester azonban csodával határos módon felépült és két hónap után folytatta munkáját.

A feltámadás

Mindössze 13 nappal a tragédia után a csapat az Old Traffordon, 60 ezer néző előtt fogadta a Sheffield Wednesday csapatát az FA-kupa ötödik fordulójában. A stadionon kívül is ezrek voltak a meccs idején. A mérkőzésre kiadott programfüzetben ezt írták: „Habár a halottjainkat gyászoljuk és a sebesülteket ápoljuk, hisszük, hogy még jönnek szép idők számunkra is. A Manchester United ismét ragyogni fog!” Az új menedzser, Jimmy Murphy még a mérkőzés reggelén sem tudta, milyen összeállításban játszik majd a csapat, ez volt az egyetlen alkalom a klub hosszú történelmében, hogy a kiadott műsorfüzetben üresen maradt az összeállítás-rovat. A United két müncheni túlélővel, Harry Greggel és Billy Foulkesszal a kezdőben végül 3-0-ra nyert.

Ronnie Cope a United egyik kiválósága szerint: „a csapat megmutatta, hogy nem veszett el minden. Elvesztettük ugyan a legjobb és legnagyszerűbb játékosainkat, de a csapatszellemet nem. Ez volt az, ami átsegített minket ezen az időszakon.” A legszebb idők pedig még csak ezután érkeztek el a Főnix-madárként feltámadó Manchester United életében.