Madarakról, zuhanyról – hitchcockiasan

Alfred Hitchcock 1899. augusztus 13-án született Leystone-ban, Londontól keletre, William Hitchcock jómódú fűszeres és Emma Whelam harmadik gyermekeként. Ifjúkorában semmi sem vetítette előre szédületes karrierjét, a kis Alfred nyugodt, jól nevelt gyerek volt, magányos, akit nem érdekelt sem a sport, sem a társaság. Napokig elvolt egymagában, kedvenc vonatos könyveit bújta naphosszat, az angol vasúti menetrendet – kissé furcsa módon – kívülről fújta. Hogy mennyire különc ember volt, az a későbbiekben jócskán kiderült...

Rajzolóból rendező

Apja halála után – ekkor még tizenöt éves sem volt – munka után kellett néznie, így otthagyta a jezsuitákat és dolgozni kezdett. Edzett gyermek lehetett, hiszen a papok nem riadtak vissza a testi fenyítéstől sem, ha a helyzet úgy kívánta. Hamar megmutatkozott művészi érzéke, így rajzolóként helyezkedett el – méghozzá egy amerikai filmtársaság londoni stúdiójában. A némafilmek feliratát rajzolgatta, ám ennél sokkal többre vágyott. Saját pénzén kezdett filmet forgatni, persze az amatőr eszközökkel készült műve labdába sem rúgott. 1922-ben adódott számára a lehetőség, hogy immár hivatásos stábbal filmet rendezzen. Egy beteg kollégája helyett kellett beugornia dirigálni a színészeket – ám elsőnek tekintett filmje elveszett. „Jobb is, hogy senki sem látja, harmatgyenge volt\" – mondta állítólag később Hitchcock.

Az ad hoc rendezésnek hozománya is volt: ekkor ismerkedett meg élete párjával, Alma Reville-lel, akit 1926-ban feleségül vett. Egy nap különbséggel születtek 1899-ben, és Lady Hitchcock mindössze két évvel élte túl férjét. Egyetlen lányuk, az 1928-ban született Patricia ma is él, kisebb-nagyobb sikerrel ő is a filmszakmában dolgozott. A feleség egyébként nem csupán a hitvesi teendőket látta el férje mellett: élete végéig közeli munkatársa is volt Hitchcocknak.

Új filmes módszerek

Azon túl, hogy Alfred Hitchcock volt a „borzongás nagymestere\", a rendező számtalan újítással lepte meg a filmszakmát. A feszültséggel teli jeleneteket teljesen új szögekből filmezte, így adott még nagyobb hangsúlyt a készülődő tragédiának, vagy előrevetítette a bekövetkezendő borzalmakat. Egyik filmjében például a néző látja, hogy egy asztal alatt bomba van elhelyezve, miközben a mit sem tudó szereplő halálos nyugalommal fogyasztja vacsoráját. A feszültség egyre nő, hiszen a néző tudja, hogy bármelyik pillanatban a levegőbe repülhet az egész kóceráj.

Hitchcocknál jelenik meg először a „titkos követéses módszer\" – a padlóba üveget építtetett, és alulról követte a színészek mozgását. Új forgatókönyvíró- és vágási módszereket is kitalált, szinte minden eszközt az ijesztésnek, a nézők elborzasztásnak vetett alá. Ám filmes eszköztára nem volt öncélú, hiszen alkotásai magas művészi értéket is képviselnek.

Első hangosfilmjét, az 1929-es Zsarolást eredetileg némafilmnek szánták, de Hitchcock végül utószinkronizáltatta a néma részeket, illetve hangos részeket vett fel utólag a kész anyaghoz – ez lett egyben az első brit hangosfilm is. A rendező már itt is felismerte és kihasználta a hangos technikában rejlő feszültségkeltő lehetőségeket. Összesen 25 filmet rendezett Angliában a 30-as évek végéig, ekkor mosolygott rá a hollywoodi szerencse David O. Selznick producer személyében.

Konyhakések, üvöltések

Tapasztalatai alapján Hitchcock tisztában volt azzal, hogy az amerikai filmipar megteremti számára azokat a lehetőségeket, melyet hazája képtelen biztosítani. Nagy filmekben, sok pénzben gondolkodott, és számításai beváltak. Igaz, Selznick először egy Titanic-filmet akart készíteni, de végül Hitchcock-ra bízta A Manderley-ház asszonya rendezését. Ez volt Hitchcock első hollywoodi filmje, az alkotást Oscar-díjjal jutalmazták.

Hihetetlen módon tudta manipulálni a nézőket, és a filmről vallott meghökkentő nézeteivel lenyűgözte az egész amerikai álomgyárat. Az akkor már Pulitzer-díjas John Steinbeck forgatókönyvéből készített 1944-es Mentőcsónak című filmje mindvégig egyetlen csónak fedélzetén játszódik. Elbűvölve című alkotásának álomjeleneteit a nem éppen konformista nézeteiről ismert Salvador Dali tervezte. A Psycho című klasszikusának híres zuhanyjelenetét hét napon keresztül forgatták és 70 különböző kameraállást alkalmaztak. A főszerepet játszó Janet Leight – akit a filmben halálra szurkálnak – később azt nyilatkozta, hogy a felvételek hatására hónapokig nem mert az otthoni zuhanya közelébe sem menni.

A Madarakban olyan technikával filmezett néhány állatot, hogy azok egész madárfelhőnek tűntek a filmvásznon. Hosszasan válogatta színészeit, viszont akit megkedvelt, az hosszú ideig számíthatott munkára. Legnagyobb kedvencét, Grace Kellyt állítólag még a monacói herceggel való házasságáról is megpróbálta lebeszélni – igaz, sikertelenül.

1979-ben az angol királynő lovaggá ütötte, és márciusban megkapta az Amerikai Filmintézet díját is. 1980. április 18-án halt meg 81 évesen. Egyike azon kevés rendezőknek, akiknek pályafutása egyedülálló, szinte töretlen.