
Csütörtöktől vasárnapig, azaz június 30–július 3. között a turistalátványosságként ismert kétszer felkelő torockói nap – a szervezők szerint legalábbis – le sem fog nyugodni: rajtol Erdély első összművészeti fesztiválja, amely egyben a magyarországi és az itthoni zenekarok seregszemléje is.
2016. július 07., 09:232016. július 07., 09:23
Kolozsvár kávéházait, tereit az utóbbi napokban ellepték a Double Rise fesztivált reklámozó matricák, reklámanyagok. Az akciós jegyek, bérletek még továbbra is gazdára várnak az Erdély legnagyobb összművészeti fesztiváljaként beharangozott eseményre. Hogy mitől lesz összművészeti és mitől lesz legnagyobb, az még kérdéses, a szervezők – állítják – igyekeznek mindent megtenni ennek érdekében, de hivatalos, részletes program lapzártánkkor, két nappal a fesztivál kezdete előtt legalábbis, még mindig nem áll rendelkezésre. Amit biztosan tudni lehet, az a fellépő „szexi” zenekarok névsora: július elsején péntek délután négy órától rajtol a koncertsorozat, a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Comany-val, az estét az Anna and the Barbies zárja.
Kétszer köszönteni a Napot!
Mindebben sok újdonság nincs, hónapok óta tudni lehet, milyen zenekarok fogják szórakoztatni az úri közönséget, azt a mintegy nyolcezernyi embert, akik a szervezők reményei szerint ellátogatnak a hét végén Torockóra, kb. kétezernyi bérlet már el is kelt elővételben. Azt is tudni lehet, hogy sátor- és lakókocsikemping várja azokat, akik nemcsak kilátogatnak, hanem a kétszer felkelő napot ébren szeretnék köszönteni. Akik pedig puha, paplanos ágyra vágynának, kénytelenek lesznek Torockó környéki településeken szállást foglalni, a torockói kőházas szálláshelyek ugyanis már mind elkeltek. A napi hét–nyolc könnyűzenei koncert mellett – amelyek négy helyszínen, a nagy és kis színpadon, a partysátorban és a Tóbiás ház udvarán lévő folkudvarban zajlanak – egész éjszakás táncházakra, egész estés filmvetítésekre, színházi előadásokra, az Eb-re való tekintettel meccsnézésre nyílik lehetőség. De nem maradnak el a gyerekfoglalkozások sem, játszótér és fesztiválóvoda áll a gyerekes szülők rendelkezésére.
Térkép által a világ
Mindez Torockó egész területén „zajlik”, a fesztivál honlapján található térkép szerint a nagyszínpad a falu központjától 700–800 méterre lesz Torockószentgyörgy irányában, a kisszínpadot a központi csorgó melletti iskola udvarára húzzák fel, s ugyancsak a falu központjában kap helyet az irodalmi rendezvényeknek, slam poetrynek helyet adó Költő fészek, a történelmi, oktatási és üzleti témájú előadásoknak helyet és teret biztosító Márton Áron Agora (a Duna-ház udvara), de szintén nem kell sokat gyalogolnia annak, aki inkább a borudvarban vagy az Eb-sátorban szeretné tölteni/folytatni a napot. A szervezők egyébként számoltak a távolsággal, a torockói hepehupás utak gyors átszelésére biciklikölcsönzőt is ígérnek. És persze Székelykő-mászást, siklóernyőzést s megannyi földi jót.
Más, mint Tusványos
A Double Rise-előzetesek egyik visszatérő motívuma a más lesz, mint Tusványos-szlogen. Akár pontokba is lehetne szedni, miben különbözik a szervezők, Sevecsek Reni, Gondi Mátyás, Józsa Örs, Vajas Albert. szerint fesztiváljuk az immár több mint negyed évszázados Tusványostól. Elsősorban a zenei kínálat erősségében bíznak, olyan együtteseket hívtak meg, amelyek eddig még nem léptek fel erdélyi színpadokon (Wellhello, Soerii & Poolek, Odett, Punnany Massif). A rendezvény másik erőssége a folkzenei felhozatal, a Fölszállott a páva erdélyi gálája mellett tánc- és zeneoktatás lesz, autentikus és feldolgozott népzenére bulizhatnak a népzenét kedvelők, de ugyancsak a zenei kínálatot erősíti a dzsessz-, funky és a komolyzenei kínálat is. A falunak egyfajta sajátos arculatot kölcsönöznének a rögtönzött utcaszínházi előadások, az egyféle lacikonyhává varázsolt utcácskák, amelyhez sajátos ünnepi színt vasárnap az unitárius templomban zajló konfirmáció varázsol.
Program, program, mondd meg nékem...
A különböző sajtótájékoztatók, sajtóanyagok mellett azonban a fesztiválhonlap kevés konkrétumot tartalmaz – annál többet a rendezvény Facebook-oldala vagy a fesztiválon résztvevő szervezetek saját reklámanyagai. Egyelőre keresgélni kell, hogy megtudjuk, a zenei kínálaton kívül mi várható még Torockón – ami, tekintve, hogy épp ezen a hétvégén zajlik Kolozsváron a Jazz in the park, Szatmáron az utcazenészek fesztiválja, nem túl szerencsés megoldás: igaz, az itt-ott fellelhető programok sem árulnak el túl sokat magáról az eseményről, s ha tudni akarjuk, mit is takar a Költő fészekben a csütörtöki Experijam Session, kénytelenek leszünk részt is venni rajta. Molnár Vilmos, György Attila és Márton Evelin pénteki prózaírók délutánja igen érdekes társításnak ígérkezik, el nem tudom képzelni, mi a közös bennük, azonkívül, hogy prózaírók. A Székelyföld folyóiratot György és Molnár mellett a főszerkesztő Lövétei Lázár László is képviseli, összességében azonban az irodalmi kínálatban túlsúlyban van a fiatal, slames generáció, a Helikon folyóirat két fiatal szerkesztője, André Feri és Horváth Benji vezényletével.
Titánok harca?
Persze, szurkolunk a szervezőknek, hogy az erdélyi fesztiválok, a kezdő rendezvények esetlegességein sikeresen felül tudjanak kerekedni. A szervezők szeretnék, ha a fesztivál végére olyan „királyi” közösség kovácsolódna össze, amely évről évre visszatérő vendég lenne – ezt a családias hangulatot, alaphangot a rendezvény Facebook-oldalán már megteremtették. Különböző online játékokkal, a meghívott zenekarok személyes hangú üzeneteivel, vetélkedőkkel próbálják táncba hívni a fiatalabb generációt is, hasznos információkat közölni a torockói terepviszonyokról – pl. nincs automata a faluban –, s van abban valami üde báj, ahogyan a naponta többszöri buszjárattal kecsegtető előzetes híreket felváltja a kezdés előtti idegláz, amikor töredelmesen bevallják: „srácok, az van, hogy napok óta a titánok harcát vívjuk a busztársaságokkal, de ígéretü(n)k ellenére pontos órarenddel sajnos ma még nem tudunk szolgálni nektek. Folyamatosan dolgozunk a problémán, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megoldódjon a helyzet. Köszönjük a türelmet” – ennél családbarátabb, közvetlenebb szervezés valóban nincs még az erdélyi prérin, fogkefét hát mellényzsebbe, irány Torockó!
Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
szóljon hozzá!