
Elhárult a legfőbb akadály Harry herceg házasodása elől, miután a brit uralkodó unokájának választottja – sajtóértesülés szerint – végre igent mondott hercegének. A pár állítólag már jövőre az oltár elé vonulhat.
2013. október 11., 15:182013. október 11., 15:18
A The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap udvari tudósítói úgy értesültek, hogy a 24 esztendős Cressida Bonas hosszas lelkitusa után félretette félelmeit, és immár hajlandó a királyi család tagjává válni – adta hírül az MTI.
Harry, aki jövőre ünnepli 30. születésnapját, már hónapokkal ezelőtt szóba hozta az esküvőt jelenlegi szerelmének. A brit sajtó bennfentes forrásai szerint azonban a modellként is dolgozó Cressida eddig túl fiatalnak tartotta magát a házassághoz, és szinte „rémülettel töltötte el” az a kilátás, hogy a brit királyi család tagja legyen a trónutódlási sorrend negyedik helyét elfoglaló Harry oldalán.
A herceg azonban négy hónapos – januárban befejeződött – afganisztáni frontszolgálata idején is állítólag rendszeresen hívogatta barátnőjét, kérlelve, hogy várja meg őt. A kitartó udvarlás a jelek szerint eredményesnek bizonyult: a The Sunday Telegraph által idézett „családi barátok” egyike tényként jelentette ki a lapnak, hogy „Cressie feleségül megy Harryhez”.
Cressida Bonas – akárcsa Harry herceg előző barátnője – a Leeds Egyetemre járt, jelenleg kortárs táncot tanul. Nagyon szereti a zenei fesztiválokat. Édesanyjának – Lady Mary Gaye Curzonnak – öt gyermeke van négy különböző férfitól, mindegyik férjétől elvált. Cressida korántsem idegen udvari körökben. Előző barátjának mostohaapja, Milford Haven márkija II. Erzsébet királynő unokatestvére, Cressida féltestvérének, Isabella Calthorpe-nak pedig Harry bátyja, a brit trón majdani várományosa, Vilmos herceg udvarolt egy időben – igaz, végül mindketten másnak esküdtek örök hűséget. A herceg előző szerelme a zimbabwei születésű dél-afrikai szőke szépség, Chelsy Davy volt.
Harry herceg, teljes nevén Walesi Henrik Károly Albert Dávid herceg 1984. szeptember 15-én született Károly walesi herceg, a brit trónörökös és a néhai Diána walesi hercegné második fiaként. Apja, bátyja és unokaöccse – a júliusban született György herceg – után az Egyesült Királyság trónöröklési rendjében a 4. helyet foglalja el. Az Eton College-ban érettségizett, majd egy évig utazgatott. Ausztráliában például tehéntelepen dolgozott, de élt Lesothoban is, ahol árvákkal foglalkozott. Vilmos herceg öccse egyébként is számos brit szervezet és alapítvány védnöke. Emellett a sport is fontos szerepet játszik az életében. A rögbiedzői tanfolyamot például azért végezte el, hogy aztán hátrányos helyzetű diákoknak tartson bemutató edzéseket, de emellett apjához és bátyjához hasonlóan számos jótékony célú pólómérkőzésen vesz részt.
Harry herceg 2005-ben kezdte meg tiszti tanulmányait a Sandhurst Katonai Akadémia hallgatójaként, majd 2006-ban zászlósi rangban befejezte tiszti kiképzését. 2008-ban kétévi szolgálat után hadnaggyá léptették elő. 2007-ben a brit védelmi minisztérium bejelentette, hogy Harry herceg egységét Irakba küldik harci szolgálatra, ám később a brit haderő akkori parancsnoka visszavonta a küldetést mivel attól tartottak, hogy Harry jelenléte kiemelt célponttá tenné őt magát és egységét egyaránt. A herceg ezt csalódottan vette tudomásul. Az Irakban szolgáló brit katonák közül sokan „Én vagyok Harry” feliratú pólót viseltek, utalva a Spartacus című filmre, melyben a legyőzött rabszolgavezér harcostársainak kegyelmet ajánlanak, ha vezérüket elárulják, ám mindegyik azt kiáltja: „Én vagyok Spartacus!”. Harry herceget később kétszer is Afganisztánba vezényelték.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!