Érkörtvélyesi tájház tisztaszobája. Itt került sor minden fontosabb családi eseményre
Fotó: Sütő Éva
Az érmelléki gyereksereg a hatvanas években minden decemberi reggelen disznóvisításra ébredt. A férfiemberek körében már virradatkor körbejárt a szilvórium, az asszonyok a konyhán készültek a családi eseményre. Karácsony után az óesztendőt is ünnepi asztallal, tisztességgel illett búcsúztatni.
2022. december 31., 17:032022. december 31., 17:03
2022. december 31., 19:202022. december 31., 19:20
Az Érmelléket mindig szegényebb, mint módosabb emberek lakták. A téli esték egyformán hosszúak voltak mindnyájuk számára, ezért alkonyatkor, jószágetetés után a szomszédok átballagtak egymáshoz egy kis beszélgetésre és borozgatásra. Ha már megülték a disznótort, annál inkább jólesett a szomszédolás.
Nem hibázott semmi, hogy elkezdődjön az esti beszélgetés, a tréfálkozás és az adomázás.
Óesztendő estéjén hol egyik, hol másik szomszédban gyűltek össze a férfiak egy kis pipaszóra, az asszonyok tereferére. A „nagyházban” meggyújtották a mestergerendán függő tejüvegű láncos lámpát, előkerült a nagy zománcos tál a csörögével és a sötét fényű otelló bor is ott illatozott az asztalon. Hiába volt „úribb” sütemény – mákos patkó, vaníliás vagy diós kifli –, a „kőtt” tésztaféle volt a kedvenc. A tepertős pogácsa is ott púposodott a fehér cakkos tányéron, illata betöltötte a tisztaszobát. Torda Jani bácsi a csörögére esküdött, az „idesanyáméra”, mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, de a réteges tepertős pogácsa is fogyott becsülettel. Kovács Sanyi bácsi pedig többször is fordult a kancsóval a pincébe. A csöröge édeskés illata utána lopódzott, mint Mariska néni rosszalló pillantása.
Mire hetet vagy nyolcat ütött az óra, addigra már mind átosontak egymáshoz a férfiak a maguk kis üvegnyi borukkal, amit a nagykabát alá rejtve hoztak végig az utcán, mert a szemfüles asszonynép rögvest elmondta volna Rozálinak vagy Klári asszonynak. Azt pedig nemigen szerette a férfiember, kiváltképp az öregebbje, hogy az asszonynép vegzálja a hordót.
De óesztendő-búcsúztatás még sincs mindennap. A közös borozgatásnál a férfiembernek nem adhatott volna szebb és lélekmelengetőbb foglalatosságot az Úristen, hát ennyi jó felett igazán szemet lehetett volna hunyni az asszonynépnek. Szemet is hunytak volna, ha az óesztendő lett volna az egyetlen ünnep a világon, de hát a Gondviselés minden napra juttatott egy kis ünnepelnivalót a teremtés koronájának. Mivel a Jóisten is elvéti néha a dolgok rendjét, a csorbát kiköszörülendő, az asszonyokat bízta meg. Vagy legalábbis erről volt meggyőződve Rozália néném.
Érkörtvélyesi tájház nappaliként is szolgáló konyhája
Fotó: Sütő Éva
Hozta hát Jani bácsi a szép cifra üvegben a borát, és hozta Nagy Lajos bácsi is a harmadik szomszédból, majd nagyapánk is lebattyogott a pincébe a kancsóval. A mama elébük tette a hurkát, kolbászt, meg egy nagy fehér porcelántálban a pogácsát is. És
Éjféltájra már egészen belemelegedtek az újesztendő várásába. Nagyanyánk csendben ült a spór mellett, és elnézően hallgatta az olykor-olykor nagyotmondásba hajló férfitörténeteket. Kint fagyott, így fát rakott a tűzre, hogy azért ő se fázzon.
Szent Szilveszter pápa (314–335) ünnepe tehát az év búcsúztatásának vidám éjszakája volt.
A férfiemberek egy-egy fehérnéppel megesett kalandjukat is elsóhajtották, ha a ház asszonya kilépett egy tál kocsonyáért vagy süteményért, amelyeket a kamrában vagy az „elsőházban” (a hosszú parasztházak első szobája) tartottak a hidegen. Erre a sóhajra aztán megint csak inni kellett, hogy a jó otelló vagy noha bor édeskés-fanyar íze visszahozza őket a jelenbe. A ház asszonyának kendőcsücske már feltűnt az ajtókeretben, így a férfiembernek még a gondolata sem lehetett biztonságban. Mindezek ellenére
Egy gálospetri tájház éléskamrája
Fotó: Sütő Éva
A férfiak sorba vették a régi történeteket, babonákat, szokásokat, még a szellemjárást is. Torda Jani bácsi, aki túl volt már a hetvenen, a katonatörténeteket mesélgette legszívesebben, de ezek mellett előjöttek a fiatalkori pajzánságok is. Mi több, a babonás rémtörténeteket is aprólékosan leírta a hallgatóságnak. Néha annyira aprólékosan, hogy az „ágyfűben” kuporgó gyermekhad sem tudott volna elaludni. Olyankor „áldották” az öreget az asszonyok, hogy a vén bolond Jani már megint a gyerekekre hozta a „happárét”. Amire a mesélő jókat nevetett, és nyomott egy-egy barackot a nagylány fejére is.
Jani bácsi egyik emlékezetes története a föld kutyájáról szólt. Fiatal legényember lévén eljárt udvarolni leendő hitvesének, Irénkének, amikor óév estéjén hazafelé menet fürge árnyék sietett a lába mellett. De nem az ő árnyéka volt ám, tévedés ne essék. A föld kutyája kísérte hazáig. A hallgatóság megrökönyödését látva még meg is toldotta: „Le is ült a kapuba, és ott várt, amíg az éjféli harang meg nem szólalt. Akkor, hogy rátértünk az új esztendőre, köddé vált, mintha ott se lett vón’. A kancsó közben körbejárt, hogy egy kis bátorságra kapjanak, de megint csak le kellett volna menni a pincébe. Ám Sanyi bácsi, aki Doberdót is megjárta, mintha nehezebben kászálódott volna ki az asztal mögül.
A föld kutyájával senki se tudhatja. Ott ülhet az a pince ajtaja előtt is…
Hát így teltek az ötvenes-hatvanas évek decemberei az érmelléki településeken.
A két ünnep között egy reggelen nagyapám felhúzta az egyujjas vastag kesztyűjét, és kiment fát vágni a fészerbe. Nagyanyám főzte a kocsonyát a nagyspóron, amibe csak akkor gyújtott tüzet, ha valami nagyobb házimunkába kezdett.
Mindenféle újévi babonás étkekre nem nagyon adtak a házban. Se lencsére, se csirkére, se egyéb ételre, amelyhez valamilyen előítélet fűződött. A kocsonya azonban dukált, na meg a mákos guba is, de bármilyen kőttessel szívesen kiegyezett a nagyapánk, sőt el is várta, hogy karácsonyra aranygaluska is legyen, mely nevével ellentétben egyfajta sütemény volt. Újévkor inkább a tepertős pogácsa vitte a prímet. Ez utóbbi nagy kedvence volt, mert csúszott rá a jó otelló bor, de a nohával vegyített elvira is megjárta, ha az előbbi már fogyóban volt.
Főzte hát nagyanyám a kocsonyát, sütötte a réteges tepertős pogácsát, amiből egy nagy zománcos tálnyi párolgott a konyhában, ami terjedelmére való tekintettel nappaliként is szolgált a kúriaszerű parasztházakban.
A kocsonyát nagy mélytányérokba merte, és kirakta dermedni a hideg kamrába. Ezennel eleget is tett az óévbúcsúztatónak. Az év utolsó estéjén még kolbász vagy hurka is sült vacsorára, de az amolyan mindennapi dolog volt decemberben.
Amikor a tiszta asztalra felkerült a damaszt vagy a szépen azsúrozott abrosz, már ott nyüzsgött a család apraja-nagyja. El kellett jönni mindenkinek megkóstolni a mama kocsonyáját, tepertős pogácsáját, majd a köszöntők után mindenki ment ünnepelni a saját családjával, barátaival.
A szomszédolás estéjén elfogyott hát a tepertős pogácsa, a csöröge és majd minden kőtt tészta. A lámpa is sercegett a csendtől, amikor megszólalt az éjféli harangszó. Ilyenkor srófoltak egyet rajta, és kimentek meghallgatni, mint választja el az óévet az újtól. Visszatérve a nagyházba a bekecsért és a kucsmáért, Jani bácsinak még mindig volt a tarsolyába valami, amin kimulathatta magát: uccu, komám, nézd csak meg az árnyékodat, látod-e? Mert ha nem, jövőre egyedül iszom az otelló bort – és nagyot nevetett élete párja, Irénke néni rosszalló tekintetén.
Kifelé menet a fagyott föld még sokáig visszaverte kemény szárú csizmáik kopogását a csendes éjszakában. Az utca csendjére csak egy-egy kutyaugatás licitált rá, biztosítva gazdáját hűségéről. Nem úgy, mint a „föld kutyája”.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!